RETRO RÁDIÓ

A 444 főszerkesztőjétől újabb antiszemita levél került elő





„B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – címen küldött körbe a kollégáinak egy levelet Uj Péter, a Soros-blog jelenlegi főszerkesztője. A botrányos körlevél még akkor keletkezett, amikor Uj az Index főszerkesztője volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.23.
levél

Újabb, az Index szerkesztőségében körbeküldött, Uj Péter által jegyzett zsidózó, antiszemita levelet szerzett meg a Pesti Srácok.hu. A Soros-blog jelenlegi főszerkesztőjének korábbi ocsmány irományát az Index korábbi, névtelenséget kérő újságírója juttatta el a portálhoz, mondván, Uj Péter stílusa miatt többször is felháborodott, de a liberális szerkesztőség tagjai nem merték szóvá tenni a főnökük antiszemitizmusát.

B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – (így ékezetek nélkül) ezzel a tárggyal küldött e-mailt Uj Péter még 2006-ban az Index akkori szerkesztőségi tagjainak. A kedvesnek nehezen nevezhető megszólítás valójában egy meghívás volt, hiszen a főszerkesztő disznóvágásra akarta meghívni a lap dolgozóit. Az e-mail ráadásul tele van trágárságokkal is.

Nyilvánvaló, hogy Uj Péter ezzel viccelődni próbált, de az az igazság, hogy az emberek nagy része azon sem nevetett, amikor valami elmebeteg náci disznólábakat tett a pesti alsó rakparton található Holokauszt-emlékmű cipőibe még 2009-ben. Akkor a rendőrség közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást is indított. Uj Péter levele ugyanez a szint - írja a Ripost.

Összevissza habogott Uj Péter

Nem ez volt Uj Péter első antiszemita botránya. Egy belső, 2005-ben írt e-mailben Uj Péter olyan fogalmakat használ, mint „fityma rabbi”, vagy „judeopata”. Az e-mail akkor keletkezett, amikor 2005-ben az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) három órára elhallgattatta a Tilos Rádiót, mert a rádió lejátszotta Barcs Miklós Képviselő funky című alkotását.

A Pesti Srácok riportere, Bohár Dániel megkereste telefonon Uj Pétert. A Soros-blog jelenlegi főszerkesztője, a mindig nagy hangon nyilatkozgató, magát magabiztosnak mutatni próbáló Uj Péter zavart dadogása tanulságos.

https://www.facebook.com/watch/?ref=external&v=414659719632709





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás