
Gímszarvas esett a Dunába a Bem térnél – Fotók!
A járókelők értesítették a hatóságokat, akik az életéért küzdő állat segítségére siettek és végül sikeresen kimentették a folyóból.
A járókelők értesítették a hatóságokat, akik az életéért küzdő állat segítségére siettek és végül sikeresen kimentették a folyóból.
Úgy látszik, korábban komoly gondokat okozhattak a tülkös állatok a környéken, ezért most a helyiek úgy döntöttek, tiltást vetnek be ezen állatok ellen.
Egy kedves olvasónktól kaptuk a képet, amelyen az látható, hogy bemerészkedett a városba egy vadon élő malacka, ami láthatóan jól is érzi magát fővárosban.
Gyorsjáratok, P+R parkolóhelyek, megújult pályák és peronok – a kormány kiemelt fejlesztésnek nyilvánította a vonalat.
Vasszerkezeteken kapaszkodva, összegörnyedve araszolva, függőleges létrákon mászva vezetett a közmédia riporterének útja, amely során bejárta négy budapesti híd belsejét.
Tragikus hirtelenséggel hunyt el tanítványai előtt a magyar bajnok Molnár Róbert
Az 56-os, az 56A, az 59-es és a 61-es villamosra a Széll Kálmán téren ismét az eredeti megállóban lehet felszállni.
Ma lejár a türelmi idő ott is, ahol volt! Újra fizetőssé vált a parkolás Budapesten és országszerte, de ma még néhol türelmi idő van érvényben.
Egy ittas férfinak annyira bejött a lopás, hogy még másnap is visszament, de sokat akart a szarka...
Nem mindennapi eset végére tett pontot a rendőrség a napokban. Egy ittas férfi különös módját választotta a bolti lopásnak.
A budapesti ásatások során már 2900 leletet találtak, a nagy részük több száz éves darab és még rengeteg terület vár felfedezésre.
Szerdán egy hidegfront erős szélviharral tört be az országba, a nagy vihar fákat csavart ki, porvihart és havat hozott magával.
Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost, aki hamis igazolást állított ki egy büntetőügyben érintett férfinak.
A II. kerületi rendőrök egy férfit és egy nőt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúció céljára béreltek lakást.
A fővárosi önkormányzat a fenntartásában álló közparkokban a legelemibb karbantartási munkákat sem végezte el.
A fővárosban a valós személyek neveit viselő utcanevek 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el – ezzel a lépéssel most azonban javulnak az arányok.
A udvarban portyázó ravaszdit egy olvasónk vette videóra.
A gyanú szerint egy román férfi a kasszásokat átverve egy nap alatt százezer forinttal károsított meg három üzletet is, a boltosok semmit sem sejtettek.
Rizsavi Tamás, a fiatal masiniszta két hobbinak, két hivatásnak adózik: a magasból és a mélyből lőtt fotói bejárták már a fél világot.
Az Auguszt Fény cukrászdában mindent megtalálunk, ami a húsvétii ünnephez kell, a süteményektől az ehető dekorációig.
A XXI. századi Budapestről egy békebeli világba léphetünk a Fő utca 73-ban, Molnár Péter varrógépei közé.
10
13
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.