
Ahol a kerületektől Karácsony elvette a pénzt, ott a kormány most segített
Borbély Lénárd Csepel polgármestere Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány segítségével felújítják a Táncsics Mihály utcát.
Borbély Lénárd Csepel polgármestere Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány segítségével felújítják a Táncsics Mihály utcát.
A két madár komoly harcot vívott egy dunai faágért, mutatjuk, ki nyerhette a gigászi bunyót.
Fülest kaptak a rendőrök, akik éppen a kábítószer átadásakor csaptak le a terjesztőkre.
Továbbra sem épülhet meg a csepeli gerincút folytatása, mert a főváros harmadjára is „elszerencsétlenkedte” az európai uniós pályázatot, így marad a „méhlegelő” - mondta Németh Szilárd.
A nem mindennapi képsorokat több kamera is rögzítette.
Hiába áldozott komoly összegeket a karbantartására a kerület önkormányzata, egy ideig biztosan nem látogatható az uszoda.
A beruházás tervezésében kikérik a környéken élők véleményét is.
A szombati napon ingyenesen végzik el a koronavírustesztjeiket a kerületben élő vagy tanuló diákoknak.
A csepeli Zöld Sziget program keretében rengeteg új fát ültettek a kerületben 2010 óta.
Rizsavi Tamás, a fiatal masiniszta két hobbinak, két hivatásnak adózik: a magasból és a mélyből lőtt fotói bejárták már a fél világot.
Hét ember sérült meg a balesetben, amelynek körülményeit még vizsgálják.
A XXI. kerületben történt a robbanás, négy gázpalackot hoztak ki.
Csepelt, Soroksárt és Pestszentlőrinc-Pestszentimrét kötné össze a dél-pesti zöldfolyosó.
Már készülnek Csepelen a kerékpárok, amelyek a hírek szerint április végén-május elején kerülhetnek ki az utcára.
Fontos, hogy a járvány-sújtotta nehéz időkben is segítsük a műtétre várókat.
A helyszínre elsők között érkező nyomozó azonnal kapcsolt, ki követhette el a mészárlást.
Egy zárt Facebook-csoportban osztották meg, hogy ázik az esőben az egykori Szovjetunió legbefolyásosabb vezetője.
Rengeteg kuka esik áldozatul a XXI. kerületben is. Az önkormányzat minden erejével próbálja meggátolni a beszedésre ítélt szemetesek begyűjtését.
Megkezdődött a Csepeli Közpark építésének előkészítése, ami a maga 36 hektáros területével Budapest egyik legnagyobb parkja lesz.
Két hulladékhuligán úgy gondolta, izgalmasabb több zsák szeméttel asztaliteniszezni, mint a kis labdával.
A fővárosból kifelé egy sávon, befelé két sávon haladhat a forgalom.
6
8
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.