
Orbán Viktor kijelentette: Mi továbbra is csak a magyar érdeket tarjuk szem előtt!
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a kormányfő.
Vasárnap este egy négyfős búvárcsapat indult a vízbe esett férfi kimentésére, sajnos, már mindhiába.
Halottat emelt ki a Dunából a fővárosi tűzoltóság négyfős búvárszolgálata. A katasztrófavédőket vasárnap este riasztotta a rendőrség, miután egy ember a csepeli Daru-dombnál elmerült a vízben – számolt be a hírről az Index.
Kérdésükre a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztályán elmondták, hogy a 47 éves férfi holttestére az erzsébeti átjáró közelében, a csőhídtól nem messze bukkantak rá a soroksári Duna-ágban.
Idegenkezűségnek nincs nyoma, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet – mondta Csécsi Soma szóvivő a portálnak. Hozzátette, hogy ezen a környéken nincs kijelölt fürdőhely.
Ahogy azt megírtuk, vízbe fulladt egy kilenc éves fiú Báránd környékén. Információk szerint a fiú a húgával játszott egy csatorna partján, amikor beleesett a vízbe. Több mentőkocsival és egy mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre. A fiú életét nem sikerült megmenteni.

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a kormányfő.

A borzalmas betegség nők százainak életét követeli.

Meggyógyult a rákból a fiatal édesanya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.