
Az olimpiai bajnokot szexuális erőszakkal vádolják
Felelősségre vonták Conseslus Kiprutót kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt.

Gera Zoli egy év alatt lett kapitány
November 15. ünnepnap lett a legenda számára.

25 éves fiatal is áldozatául esett a koronavírusnak
Kedden is megtartotta sajtótájékoztatóját az Operatív törzs.

Kiderült, ez a férfi lehetett az első brit fertőzött
A 67 éves férfi már tavaly szeptemberben átesett a koronavírus-fertőzésen.

A sátrakat is bevetik a szerbek a járvány ellen
Rengeteg a fertőzött Belgrádban, ahol a megnövekedett tesztelési igény miatt, már a sátrakat is bevetették a hatóságok.

300-zal repült új „szárnyaival”
Az új felszerelés segítségével 300 kilométeres óránkénti sebesség is elérhető, akár három kilométeres magasságban is.

Kiderült: nem lesz újabb szigorítás Németországban
A koronavírus-járvány második hulláma miatt, a hónap elején bevezetett korlátozásokat egyelőre nem szigorítják tovább.

Nagyon forró, Tóth Andi már a mellét mutogatja - Videó!
Egyre merészebb a Sztárban Sztár egykori döntőse, aki mindig egy kicsivel több ruhadarabjaitól szabadul meg.

Berobban Magyarország a digitális bankok világába
Felkerülhet Magyarország a digitális pénzügyi világ térképére, miután a magyar EXIM Exportösztönző Magántőkealap többségi tulajdont szerzett egy brit digitális bankban.

Új lakásfelújítási program indul januártól, fantasztikus lehetőségek pofon egyszerűen
Hatalmas lehetőség nyílik meg a jövő évben a felújításra váró lakások korszerűsítésére, rengeteg, soha nem látott elemből áll majd a program.

A legjobb lenne, ha csendben elkullogna a kamuvideós Korózs Lajos
Korózs Lajos távozását követelik a népjóléti bizottság éléről, aki kamuvideóval akadályozta a védekezést.

Gulyás Gergely: Magyarország a jól védekező államok közé tartozik
A magyar egészségügy képes kontroll alatt tartani a vírust.

Tudod miért öltözik lila fénybe az avasi kilátó?
November 17-én van a koraszülöttek világnapja, ezért Miskolc jelképe, az avasi kilátó lila fénybe borul.

Erre kérik ma a dohányosokat
Minden negyedik másodpercben meghal valaki a világon a dohányzás miatt.

Ötezer fölött az új koronavírusos betegek száma, rengetegen hunytak el
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.
7917
8438

