
Rákellenes világnap: Fontosak a szűrővizsgálatok!
Évente egyre több embernél diagnosztizálnak daganatos betegségeket, pedig kellő odafigyeléssel a nagyobb bajok megelőzhetőek.

Nyitás vagy zárás? A vendéglátósok egy része ezért húzná be a kéziféket
Sokan inkább a biztos nyári szezonban reménykednek – tudta meg a Metropol.

Orbán Viktor a német Stern magazinnak: Európa szuverén nemzetekből áll
Az Európai Unió szuverén nemzetekből áll - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely a Stern című német hírmagazin csütörtöki számában jelent meg.

Figyelem mindenki! Forgalomkorlátozás az M3-as autópályán
Bag térségében burkolatjavítás miatt lassabban haladhatunk.

Kimutatták, eddig nyújtanak biztonságot az antitestek a koronavírus ellen
A koronavírus ellen termelt antitestek a megfertőződést követően még legalább hat hónapig kimutathatóak a szervezetben az emberek 88 százalékánál egy brit tanulmány szerint.

Ismét viccet csinál magából Gyurcsány Ferenc?
Évértékelő beszédet tart szombaton...

Hiába mentek ki a rendőrök egy családhoz, egy óra múlva lelőtték őket
Rejtélyes körülmények között vesztette életét egy édesanya és két kisgyermeke. A korábban a lakáshoz érkező rendőröket elküldte az anya, nem kért segítséget.

Borzasztó, fényes nappal erőszakolták meg a 14 éves lányt egy parkban
Fényes nappal rángatta be egy bokorba a kamaszlányt az ismeretlen férfi. Meglepő, hogy mindez akkor történt, amikor rengetegen voltak a parkban.

Döbbenetes, a nagypapa legyőzte a rákot, mégis meghalt koronavírusban
Családja körében ünnepelte a 63 éves férfi, hogy felépült a prosztatarákból. Szerettei álmunkban sem gondolták, hogy ez lesz az utolsó közös vidám napjuk.

Döntöttek, csak negatív teszttel mehetnek iskolába a tanulók, de még a kocogáshoz is kelleni fog
Szlovákia rossz besorolású járásaiban új rendelet lépett életbe.

Továbbra is elérhető marad a Club Aliga strandja
Ahogy a fejlesztők korábban már többször is hangoztatták: nem cél a terület lezárása, sőt komplett településfejlesztésbe kezdenek.

Ma megkezdődik a tömeges oltás, így zajlik a vakcinák beadása
A háziorvosok négy nap alatt olthatják be a praxisukhoz tartozókat.

Áll a botrány, durván megsértette a nőket Mori Josiro, ezt gondolja róluk
Bocsánatot kért Mori Josiro, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt, mindazonáltal kijelentette: nem szándékozik távozni posztjáról.

Jobb, ha a Rák nem ma dönt az élet nagy dolgairól!
A mai napon inkább még ne hozz fontos dolgokban döntést, és attól is óvakodj, hogy másokat nyíltan megítélj, kedves Rák.

Ez nem városi legenda, így zajlanak az illegális házibulik Budapesten
A 19 órás boltzár és a kijárási korlátozás sem akadályozza meg a fiatalokat abban, hogy együtt szórakozzanak barátaikkal.

Családi dráma: Gabi egy hónap alatt két közeli rokonát vesztette el Covidban – „A sógorom vírustagadó volt”
Elképesztő az, amin a családnak keresztül kellett mennie.
7542
8425
