Döbbenetes, a nagypapa legyőzte a rákot, mégis meghalt koronavírusban

Családja körében ünnepelte a 63 éves férfi, hogy felépült a prosztatarákból. Szerettei álmunkban sem gondolták, hogy ez lesz az utolsó közös vidám napjuk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.04.
koronavírus család gyász

Egy lancesteri család már azt hitte, hogy fellélegezhet, amikor bekövetezett a tragédia. A 63 éves Eugene Courtney mindössze két nappal azután fertőződött meg koronavírussal és került ismét kórházba, hogy megünnepelték felépülését a prosztatarákból. Boldogságuk nem tarthatott sokáig.

Feleségével 13 évig voltak házasok, Kimet teljesen maga alá temeti a gyász. Eugene állapota rohamosan romlott, lélegeztetőgépre tették, de ez sem segíthetett rajta. Idővel a veséje is felmondta a szolgálatot. Az orvosok kezdetben azt hitték szívrohama lett, de később kiderült, hogy koronavírusos - írja a Daily Mail.

„Az egész életemet elvesztettem. Teljesen üresnek érzem magam” - mondta a gyászoló özvegy. Mr. Courtney január 25-én hunyt el, 18 nappal a kórházba kerülése után. Az utolsó pillanataiban szeretett felesége mindvégig mellette volt, és majdnem két órán át fogta a kezét, mert nem volt képes elengedni. A férfi utolsó szavai a következők voltak: „Ne aggódj te nő, szeretlek!”

A házaspár kapcsolata mesébe illő, még 2004-ben pont Valentin-napon ismerték meg egymást. Négy évvel később összeházasodtak. Az Észak-Írországból származó Courtney-nek boldog élete volt, hat gyermekétől, összesen 14 unokája és két dédunokája született.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás