
Dönteniük kell az orvosoknak, kit mentsenek meg, az erős dohányosoknak nem sok esélyük van
Egyre súlyosabb a helyzet Szlovákiában és Csehországban is, ahol rengeteg a beteg, drasztikusan fogynak a szabad ágyak.

Felére csökkent a fertőzöttek száma, 103 koronavírus beteg elhunyt
A mai napon megkezdődött a kínai vakcina kiszállítása a háziorvosokhoz, az elkövetkező két hétben több,mint 465 ezer adag oltást fognak beadni az orvosok.

Csúcsrangadó, Lőw Zsolt és a Chelsea a BL-ben bizonyíthat
Az első nemzetközi teszt vár a Chelsea csapatára azóta, hogy Thomas Tuchel és Lőw Zsolt átvette a csapat irányítását. A londoniak ma este az Atlético Madriddal találkoznak a Bajnokok Ligájában.

Őszinte szavak Korda Györgytől, ez a véleménye az újranyitásról
Mindenki regisztráljon az oltásra, és semmiképpen ne csináljunk ebből politikai kérdést. Most nincs jobb- vagy baloldal, csak mi, magyarok vagyunk! — mondta az énekes.

Lassul a járványterjedés, ennyien fertőződtek meg az elmúlt 24 órában
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.

Végre egy jó hír, megvan, mikor nyitnak a gyógyfürdők idehaza
A tervek szerint hamarosan kinyithatnak a gyógyfürdők gyógyászati egységei.

A különböző vírusmutánsok ellen is védhet a kínai vakcina
A kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutánsok ellen — jelentette ki Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán.

Milliókat kért egy csaló a vakcináért idehaza, így bukott le
Egy siófoki vállalkozótól akart tetemes összeget kicsalni a 36 éves nő.

Kimutatta a kutatás, ennek a hiánya súlyosbítja a Covid-19 tüneteit
A természetes ölősejtek egy receptorának hiánya összefügg a Covid-19 súlyos lefolyásával - állapította meg a Bécsi Orvostudományi Egyetem tanulmánya.

Régi-új világ jöhet június 21-től, minden korlátozás megszűnhet Angliában
Boris Johnson ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet.

Százezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra - Videó!
Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Maradj ilyen optimista, kell a lendület!
A Bak lendületére akkor is szükségük van másoknak, ha egyelőre inkább csak fanyalognak tőle.

Koncz Gábor: A félelem szó mostanáig hiányzott a szótáramból!
Koncz Gábor még nagyon szeretne sokáig élni, mert mint mondja, rengeteg dolga van ebben az életben. A Kossuth-díjas legenda szeretné már megkapni a koronavírus elleni oltást, mert nem tagadja, tart a betegségtől.
7444
8419



