
A különböző vírusmutánsok ellen is védhet a kínai vakcina
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutánsok ellen — jelentette ki Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán.
A szakember azt mondta: a különböző modellszámítások szerint a koronavírus dél-afrikai mutánsa esetében nagyjából 5-8 százalékot kell levonni a jelenleg ismert vakcinák hatékonyságából. A kínai vakcina azért előnyösebb, mert az a vírus valamennyi fehérjéjét tartalmazza, így valószínűbb, hogy véd a különböző mutánsok ellen.

Rusvai Miklós úgy látja, az emberek nagy többsége most is betartja, elfogadja a szabályokat, így a koronavírusos esetek számának növekedését nem a szabályokat megszegők okozzák, hanem az új típusú vírusmutánsok.
A víruskutató kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzés sokkal veszélyesebb, mint bármelyik vakcina
Rusvai Miklós kitért arra is, hogy a vírusfertőzést a beoltottak is megkaphatják. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az oltásnak köszönhetően fertőződés esetén sokkal kevesebb vírus termelődik a szervezetben, így az nem jár súlyos megbetegedéssel, halállal, ráadásul kevésbé valószínű a fertőzés továbbadása is.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre