
Minden séf szakács, de nem minden szakács séf
Nem csupán hiúsági kérdés, hogy valakit séfnek vagy szakácsnak nevezünk-e, hiszen minden séf szakács, de nem minden szakács séf. A konyhaművészet mesterei egy nagyon is hierarchikus rendszerben dolgoznak.

Ő lenne a 17 éve elveszett lány? – Fotó!
Denise Pipitone 17 évvel ezelőtt tűnt el Szicíliában.

Galgóczi: Jól halad az oltási program Magyarországon
Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták.

Horváth Éva azt eszi, amit a pocaklakó is megkíván
A műsorvezető és modell arról mesélt, hogy nem igazán figyel mostanában az alakjára, azt eszik, amihez éppen kedve is van.

Lenyúlta munkáltatója autóját a karcagi férfi
Részegen, vezetői engedély és a tulajdonos tudta nélkül vitte el egy körre az amúgy is szabálytalanul közlekedő férfi a munkáltatója kocsiját.

Hét elején meglesz a 3 millió beoltott, akkor már hatféle vakcinával oltanak
A magyar oltási sebesség rekordtempóban halad. Ez még tovább gyorsulhat, ugyanis a most elérhető öt vakcina mellé érkezik a hatodik, az amerikai Janssen vektorvakcinája és nemsokára jöhet az újranyitás következő lépcsője is.

Folyamatosan zajlik a pedagógusok oltása
Ma is folytatódott a pedagógusok soron kívüli oltása, így egyre közelebb a cél: a biztonságos oktatás.

Súlyos baleset! Életét vesztette egy férfi a Dunában
Hajóbalesetben hunyt el egy férfi, amikor barátjával vízbe estek. A kisgéphajó vezetője ellen a fővárosi rendőrök eljárást indítottak.

A baloldal vonja vissza a keleti vakcinák felfüggesztését követelő javaslatát!
Annak a határozati javaslatnak az azonnali visszavonására szólított fel a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amelyeben Gyurcsány Ferenc vezetésével 50 baloldali képviselő követeli a kínai és az orosz vakcinák felfüggesztését.

Műszaki hiba miatt elmarad helikopteres Mars-nézés
Műszaki hiba miatt elhalasztották az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikopterének vasárnapra tervezett tesztrepülését, amely az első lett volna egy idegen bolygó felszínén.

Ezt a kézműves minipékséget muszáj meglátogatnod!
Aki kiváncsi egy igazi kézműves minipékség kenyerére, ahol személyre szólóan készül az áru, próbálja ki Záboji Rita Kenyérmanufaktúrája egészséges finomságait!

11 kevésbé ismert József Attila-idézet
A magyar költészet napjára összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert József Attila-idézetet.

Gyereknél is hatékony a Pfizer, már csak engedély kell az oltáshoz
A Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságot mutatott a 12-15 éves korosztály körében, így egy lépéssel közelebb került a gyerekek olthatósága.

Világbajnok lett Magyarország az egy nap alatt beadott vakcinákkal
Magyarország világelső lett az egy nap alatt beadott vakcinák száz főre vetített számát tekintve.

Szulák Andrea túlesett az első Covid-szurin, elmesélte milyen volt
Az énekesnő elmesélte, hogy milyen vakcinát kapott, illetve elmondta, hogyan éli meg a harmadik hullám kiemelkedően magas fertőzési adatait.

Elmesélte a hős tanár, hogyan buktatta le a győri kukkolót
A győri férfi kislányokról készített éppen felvételeket, amikor Kovács Albert gyanút fogott, hogy valami nem stimmel és lebuktatta a leskelődőt.
7244
8439
