
Mostanában vettél Vigantol cseppet a gyereknek? Van egy rossz hírünk!
Accuzide, Accupro és Vigantol egyes szériáit hívja vissza az OGYÉI a gyártó jelzése alapján. A rendelkezésre álló adatok szerint, Magyarországon egy érintett tétel került forgalomba.

Megdöbbentő titkok derülhetnek ki Pécsi Ildikóról
A színművésznő életéről hamarosan megjelenik egy életrajzi könyv, amelyben meghökkentő rejtélyekről hullhat le a lepel.

Bilincsben! Rendőr volt a pécsi rabló
A rendőrségnek sikerült előkerítenie azt a férfit, aki közel két évvel ezelőtt két bankrablásért is felelős volt.

Brutális baleset Dombóvárnál, ketten meghaltak – Fotó!
Kocsola és Dombóvár között a 61-es főút 84-es kilométerszelvény közelében eddig ismeretlen okból két gépkocsi frontálisan összeütközött.

Készülődj anyák napjára! Itt kaphatsz olcsó virágokat
Május 1-je egy mindenki számára fontos nap, ugyanis ekkor köszöntjük fel az édesanyákat.

Az anyaság egy isteni csoda, amiben minden édesanya osztozik
Őszinte vallomások művészektől, szakemberektől, közéleti szereplőktől, akik elmondják, hogyan élik meg anyaságukat.

Ezt látni kell, a Hősök terén kezdődik a Giro programja
Három magyar kerékpáros, Valter Attila, Peák Barnabás és Dina Márton áll rajthoz a jövő pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

„Trükkösek az omikron alvariánsai, kicselezik a gyorsteszteket” – aggasztó dolgot mondott a szakértő
Dr. Mangó Gabriella azt javasolja, nagyon figyeljünk a tünetekre.

Nagyon fontos információkat közöltek az érettségikről, ezt jobb ha tudod
Május 2-án rajtol a tavaszi érettségi szezon, aminek első hetében a vizsgák a tavaly bevezetett koronavírus miatti intézkedésnek köszönhetően nem 8 órakor, hanem 9-kor indul.

„Rengetegszer hagytam magam bántani” – Singh Viki szakításáról vallott
Singh Viki Tamással való kapcsolatuk elején azt nyilatkozta, hogy gyerekkori traumái ellenére megtalálta azt az embert, akinek két éven belül gyereket szül, de ez végül nem valósult meg. Útjuk azonban nem válik tejesen külön.

Kattant a bilincs a magyar doktornő kezén, ezt tette – Videó!
Őrizetbe vettek egy orvost, aki pénzért hamis orvosi igazolásokat állított ki éveken keresztül.

Napi koronavírus-adatok Magyarországon: 1736 az új fertőzött és elhunyt 27 beteg
A beoltottak száma 6 406 412 fő, közülük 6 192 470 fő a második, 3 862 707 fő a harmadik, 286 455 fő már a negyedik oltását is felvette.

Citromsárga figyelmeztetést adtak ki, ilyen időre készüljünk
Van egy jó és egy rossz hírünk a természetbe vágyóknak: a hét második felében nagy valószínűséggel nem lesz számottevő eső országunkban, de a jövő héttől annál inkább.

Bejelentették, ennyivel emelkedik a nyugdíj június elejétől - Videó!
A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Ilyen még nem volt, Rúzsa Magdi megmutatta a kisbabáját – Fotó!
Az énekesnő bejegyzését elárasztották a rajongók a szívecskékkel.

„Magyarország gázellátása nem politikai, hanem fizikai kérdés” – Szijjártó Péter interjút adott a CNN-nek
Szijjártó Péter New York-i látogatása során interjút adott Richard Questnek a CNN-en. Az interjúról videó is készült.
5893
8542
