
Félrecsúszott a bugyija, mindenki a népszerű műsorvezetőnő lábai közé nézett
Juju Ferrari túl sokat mutatott meg magából.

Papírszínház a könyvtárban
A történetek kiválasztásakor igyekszünk olyan mesékre tenni a fókuszt, melyek egyben szórakoztatóak és tanulságosak a kicsiknek.

A virtuózok világa – a világ virtuózai – Batta András sorozata
Ez alkalommal kiterjesztjük a virtuózok világát a világ virtuózaira, térben és időben egyaránt.

Citeraiskola kezdők és haladók részére – könyvbemutató
A módszertani útmutatás mellett a szerzők törekedtek a műfaji sokszínűségre, valamint közel félezer, gondosan válogatott dallampélda közlésére.

Tánc-film-klub – Jászi Dezső: Barcsai szeretője; Szamuráj
A tánc és a film változó intenzitású és eltérő filmműfajokban megvalósuló kapcsolatát kísérhetik végig az érdeklődők.

A fiatalokat is komolyan veszélyezteti ma már a kiberbűnözés
Az internetes csalások elleni védekezés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a másodízben meghirdetett pénzügyi vetélkedő, amely játékos formában ad át pénzügyi ismereteket. Még mindig elterjedt vélekedés, hogy a kiberbűnözés áldozatai szinte kizárólag idős emberek, akik esetében a csalók könnyedén használják ki a hiányos internetes ismereteket, azonban a helyzet mára megváltozott, és a pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése kiemelten fontos lett a fiatalok számára is. Ebben nyújt jelentős segítséget a második alkalommal életre hívott Nagy Diák Banktudós Teszt, melynek során a diákok játékos formában tanulhatnak a felelős pénzügyi döntések meghozataláról, s közben felkészülhetnek a digitális világ egyre gyakrabban előforduló veszélyeire, például a kibercsalásokra is.

Egymás karjában vesztette életét a 20 éves anya és négy hónapos kisfia
Már előállítottak egy gyanúsítottat.

„Nagyon dög!” – Ördög Nóra falatnyi, fekete bőrruhában őrjített meg mindenkit
Minden lélegzet elakadt a gyönyörű műsorvezető láttán.

Síron túli üzenetet kapott Falusi Mariann: megölelt és megszólalt Györgyi hangján
Egyik rajongóján keresztül kapott üzenetet.

Elszólta magát a hadsereg tisztje: az ufók háromszavas figyelmeztetést küldtek az emberiségnek
Állítólag ufók jártak nukleáris bázisokon.

„Az este rosszul kezdődött” – elátkozott babákat találtak egy gyerektáborban a magyar szellemvadászok
Rémisztő kalandot éltek át a szellemvadászok.

Gyűlnek a kérők, az egyik legjobbját veszítheti el a Fradi
Azonnal letette a névjegyét az Üllői úton.

Csodálatos mosolyok: Sosem látott fotón Kiss Ramóna és Szabó Erika
Különleges fotó került elő a színésznőkről.
2578
8750



