
Leszakad az ég: erre a kilenc vármegyére adtak ki riasztást
Az időjárás-előrejelzés komor képet fest elénk.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint csütörtök hajnalban a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -13 fok között valószínű, de van ahol még ennél is rosszabb lesz.
Mint írták: az északi, északnyugati tájak fölé szakadozott felhősáv érkezhet, amely az este és éjszaka folyamán délkelet felé halad. Csütörtökön általában többórás napsütés lesz a jellemző változóan felhős ég mellett, ugyanakkor az északkeleti megyékben egész nap erősen felhős vagy borult maradhat az ég.
Csütörtök este arrafelé gyenge hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet néhol még erős lökések kísérhetik, de estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a Dunántúl északi részén az északnyugati, míg a Tiszántúlon a délnyugati szél élénkül meg, olykor erős lökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -13 fok között valószínű, de a Tiszántúl hófödte, szélcsendes részein egyes helyeken akár -20 fok is lehet.
A legmagasabb hőmérséklet csütörtök délután általában 0 és +5 fok között várható, a havas területeken ennél több fokkal hidegebb, míg Sopron környékén ennél melegebb is lehet.

Az időjárás-előrejelzés komor képet fest elénk.

A kellemes tavaszba váratlan időjárási fordulat rondít bele.

Gyönyörű időre lehet számítani a hét második felében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.