Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Szörnyű állapotokról számolt be egy hősi halált halt magyar katona özvegye.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.04.
háború hősi halott kárpátaljai magyarok

Egy pillanat alatt ment tönkre a család élete: Rosinyec Hajnalka a háború előtt még boldogan nevelte a férjével két közös gyermekét. 

A családfő úgy döntött, ha hívják, zokszó nélkül Ukrajna rendelkezésére áll. A heves csaták következtében a fronton vesztette életét. Az özvegye a TV2-nek nyilatkozott.

Lövészárok a frontvonalban Fotó: George Ivancsenko / MTI

Ő nem menekült el a besorozás elől. Nem akart bujkálni, nem akart szökdösni.

Azt mondta, ő megy, és védi a hazáját. És azt mondta, még beszélgettünk is utoljára, hogy nagyon büszkék lehettek rám. Nagyon vártuk haza őt. Rettenetes, két gyereket itthagyott. Egy 19 éves és egy 7 éves gyereket. Nagyon nehéz a helyzetünk – mondta a hősi halott felesége. A nagyobbik fiú már hadköteles korú. Csak azért ússza meg a besorozást, mert az édesapja meghalt a fronton.

Semmit nem is kérdez afelől, hogy hogy történt. Erről nem is beszéltünk vele. Én próbáltam, de ő nem akar. Ő tudja, hogy mi ez

– fejezte be az édesanya.

Ukrajna romokban, egyre több a halott. A hadseregnek utánpótlás kell, ezért erőszakkal besorozzák az embereket.  Sok magyar nem akar önként bevonulni a háborúba. Rájuk gyakorlatilag vadásznak az ukránok. Egy édesapát például a kisfia szeme láttára hurcoltak el. Előfordult, hogy egy település polgármesterének és a képviselőknek egy önkormányzati ülésen adták át a behívót. Utcákon, tereken, de még a temetőkben a gyászolók között is vadásznak a férfiakra és elhurcolják őket a háborúba. Az ukrán katonaság titkolja, hány kárpátaljai magyar halt meg a fronton. A hivatalos források szerint 12, a becslések szerint azonban több száz.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás