
Vöröshagymás tojást a húsvéti asztalra! – Természetes színezékkel, gyönyörűt a sonka mellé és a locsolóknak!
Ha nemcsak szépet, de egészségeset is szeretnénk adni a locsolóknak, és még finomat is tenni az ünnepi asztalra: itt a vöröshagymás tojás!
Aki ódzkodik a – mégoly ártalmatlan – ételfestékektől is, annak szívből ajánlom a vöröshagyma héjában festett piros tojást! Természetes, ehető, és ráadásul olyan igazi mélybordó színt nem csinál semmi más! A lepucérított hagymákból és a „rontott”, repedt tojásokból pedig csináljunk a sonka mellé pirított hagymás tojássárgájás krémmel töltött tojást.

Hozzávaló
- húsvéti sonka (kötözött vagy amilyet szeretünk)
- tisztára mosott héjú tojások
- sok vöröshagymalevél
- 1-2 dl ecet
- kevés zsiradék a piros tojás kenéséhez
- a pucolt hagymák
- só, bazsalikom

Elkészítés
A hagymahéjakat egy fazékba gyűjtjük, és vízzel feltöltve, hozzáadva az ecetet, felforraljuk. Ezután leszűrjük az ehető „tojásfestő lét”, és azt a fazékba visszaöntve, a tűzhelyre visszatéve merőkanál segítségével egyesével beleengedjük a tisztára mosott tojásokat.

Addig főzzük így, amíg a tojásokat főznénk, majd lekapcsolva a tűzhelyet, egy éjszakára a fazékban hagyjuk. Másnap a tojásokat kiszedjük, lecsepegtetjük, szárazra töröljük, és fényesre kenjük valamilyen zsiradékkal. A repedt héjú vagy foltosra sikerült tojásokból töltött tojást készítünk a sonka mellé.

A megpucolt tojást félbe vágjuk, kivesszük a sárgáját, és a kis fehérje-kosárkákat egymás mellé helyezzük. A sok pucér hagymából néhányat apróra vágva megpirítunk olívaolajon, ebbe belekeverjük a sárgájákat. Ízlés szerint sózzuk, én egy kis olajos tökmagkrémet is kevertem hozzá. Ezt a krémet visszatöltjük (zsákkal vagy kiskanállal) a fehérjékbe. Együtt tálaljuk.
Fodor Erika konyhájából: Vöröshagymás tojást a locsolóknak!

Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
