RETRO RÁDIÓ

Tudtad? Ezekre a dolgokra nem vagy képes álmodban





Az álmok azok a versek, amelyeket tudat alatt írunk a megélt érzelmeink alapján. Ideje észrevenni, hogy elménk mennyi mindent képes közvetíteni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.04.
álomkép

Bár az álmok képesek kihatni akár az egész napunkra is, nem minden alkalommal vesszük észre azok fontosságát. Pedig az álmok nem arra valók, hogy elaltassanak, hanem arra, hogy felébresszenek. Megosztunk hát veled néhány érdekes tényt!

Az álmok nagy részét ébredés után elfelejtjük. (Fotó: Shutterstock)

Talán már észrevetted, hogy amikor álmodsz, nem tudsz olvasni vagy írni, és nem tudod megmondani az időt sem. Vannak olyan pillanatok, amelyek során tudatosul benned, hogy álmodsz, és az, hogy mi zajlik ilyenkor. A tudatod ebben az esetben kapcsolódik az álmodhoz, lehetővé téve, hogy úgy éld meg a pillanatot, ahogyan azt a valóságban tennéd. Ebben a világban teljes mértékben te irányítasz.

Amikor alszunk, annyira csodálatosan működik az agyunk, hogy ilyenkor világmegváltó ötleteink is lehetnek. Álomból fakadó ihlet volt a Google (Larry Page-től), a Frankenstein (Mary Shelley tollából), de így született a periódusos rendszer (Dimitri Mengyelejev) alapja is.

Volt már olyan, hogy rettegve ébredtél, mert például üldözött valaki?

Előfordulhat, hogy ilyenkor kvázi megbénulsz, az alvásparalízis során ugyanis képtelen vagy megmozdulni. Ez a jelenség általában csak pár percig tart, megjelenésének több oka is lehet. A szakemberek egyrészt az alacsony vérnyomással magyarázzák, másrészt pedig azzal, hogy a REM alvás idejére – amikor az agyi tevékenység hasonló, mint ébrenlét vagy szendergés esetén, gyors szemmozgások jelennek meg – a szervezet ideiglenesen lebénítja a vázizmokat az alvajárás és az alvabeszélés elkerülése érdekében, és ez a felriadás után is hat.

Érdekes tény, hogy az erotikus álmok meglehetősen gyakoriak. Ez az önmagadhoz való kapcsolódást is jelentheti, de azt is, hogy beteljesületlen rejtett vágyaid vannak. Az alvajárásról szóló történetek is népszerűek, pedig egy ritka alvászavarról is szó lehet. Ez az állapot veszélyes, mivel az ember hajlamos megtenni azokat a dolgokat, amelyeket vizionál. Képzeld csak el, ha egy álomban például kiugrasz az ablakon, akkor a valóságban is valami hasonlót fogsz tenni. A mítosz, miszerint nem szabad felébreszteni az alvajárót, alaptalan.

Talán nem fog meglepni, de az állatok is álmodnak, alvás közben agyi tevékenységük gyakorlatilag megegyezik az emberével. Valószínűleg észrevetted már, hogy kedvenced elszenderülve megrándítja a lábát, vagy hangot ad ki. Ez azt jelzi, hogy álmodik.

Emlékszel?

Vannak, akik emlékeznek minden álmukra, míg mások egyetlenegyet sem tudnak felidézni. Általában az ilyenkor történtek 90 százaléka eltűnik az elméből az ébredéstől számított 10 percen belül. Ha azonban az alvás REM szakaszában ébredsz fel, nagyobb valószínűséggel vannak emlékeid. Az is érdekes tény, hogy olyan arcokat látunk ilyenkor, amelyek ismerősek számunkra. Ha nem is közvetlen barátról van szó, az adott személy talán rémlik valahonnan, mondjuk a tévében vagy egy fotón tűnt fel.

Azt is meg kell állapítani, hogy az álmok általában negatívak. Legtöbbünk szelektív memóriával rendelkezik az olyan intenzív érzelmek kapcsán, mint a harag, a félelem és a szomorúság. Ez egy tudatalatti válasz agyunk legmélyebb pszichológiai torzításaira. Talán kissé félelmetes elképzelni, hogy egy éjszaka alatt több mint hét álmunk lehet, de egy személy átlagosan kétszer-háromszor álmodik éjjel, függően a REM-ciklusától.

Nemi különbségek

Az agyi tevékenység a férfiaknál és nőknél is azonos, de az álmok tartalma eltérő lehet. Kutatások kimutatták, hogy a férfiak általában több férfit jelenítenek meg álmaikban, míg a nők egyformán álmodnak férfiakról és nőkről.





Ezeket olvastad már?
Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás