
Nincs több halogatás: ennek a csillagjegynek ma cselekednie kell!
Kiderült, mit tartogatnak mára a csillagok.
A Valentin-nap közeledtével fontos, hogy felkészült legyél.
Nem mindennapi felmérést indított útjára egy online életmód magazin. A brit lap ugyanis azt kérte a népes olvasótáborától az interneten, hogy dobjanak fel olyan témákat és viselkedési formákat, amik redflagnek azaz piros zászlónak számítanak az első randevúk során. Az összegyűlt zavaró tényezők közül a közönség megszavazta azt a 15 dolgot, amitől messze menekülnének, ha felmerülnének az első randevú alkalmával. Lássuk, hogy mit kerüljetek el, ha ismerkedésre adnátok a fejeteket Valentin-napon!
A DailyStar szedte össze azt a 15 redflaget azaz figyelmeztető jelet, amelyek közt vannak egyértelműen visszataszító dolgok, és olyanok is, amiről kevesen gondolnák, hogy nem kellene erőltetnünk az ismerkedés során. Viszont ahányféle ember, annyiféle ok, ami miatt visszautasíthatják a másik ember közeledését. Az ismerkedni vágyó emberek annyit tehetnek, hogy magukat adják, és oda figyelnek néhány apró témára, hogy ne rögtön az első randikon kerüljön szóba.
Ha ezeket az apró tanácsokat betartod, akkor jó eséllyel sokkal kisebb hibaarányban fogsz randevúzni, mint korábban.
Kiderült, mit tartogatnak mára a csillagok.
Sokan a közös jövő mellett a szakításra is felkészülnek.
Pokoli rossz lábikragörcsre ébredni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.