A pára által okozott kockázat egyszerűen megszüntethető





Ma már közismert tény, hogy az otthonunk tartósan alacsony és a magas páratartalma is egészségügyi kockázatot jelent. Szerencsére mindkét szélsőséggel szemben könnyedén védekezhetünk, de nem vehetjük félvállról a problémát. (x)



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.22.
no pára

Az egészséges emberi szervezet számára a 40-60%-os relatív páratartalom mondható ideálisnak. Amennyiben ennél lényegesen szárazabb a levegő, a légutak kiszáradhatnak, ami köhögést idéz elő, illetve csökken a légutak természetes védekezőképessége a fertőzésekkel szemben. Ugyanakkor a túlzottan magas páratartalom sem kívánatos, hiszen az segíti a penészgombák és atkák szaporodását. A különböző penészgombafajok szaporodásához tartósan 75% feletti páratartalomra van szükség, az akták által okozott allergének 80% feletti páratartalom esetén jelentenek veszélyt.

Tartósan alacsony páratartalom jellemzően a téli fűtési időszakban fordul elő, amikor a különböző fűtőkészülékek kiszárítják a levegőt.

Magas páratartalom az év minden időszakában előfordulhat, hiszen tisztálkodás, főzés és ruhaszárítás során nagymennyiségű pára kerülhet a levegőbe. Szerencsére a különböző páramentesítő készülékek egyszerű és hatékony megoldást kínálnak. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni róluk, illetve milyen szempontokat kell szem előtt tartani a kiválasztás során.

Vásárlás előtt elsősorban azt kell megfontolnunk, milyen kapacitással rendelkező készülékre van szükségünk. Alapvetően két tényezőt kell szem előtt tartanunk: a lakásunk méretét, illetve a levegőbe kerülő nedvesség mennyiségét. A túlméretezés nem jelenthet különösebb problémát – csupán a szükségesnél kicsit többet fogunk fizetni magáért a készülékért –, az alulméretezés viszont elégtelen működést okozhat. Amennyiben a készülék nem képes megbirkózni a lakásban jelen lévő nedvességgel, irreálisan hosszú ideig lesz aktív üzemmódban, miközben jelentős mennyiségű elektromos energiát fog elhasználni.

Az alapvető ajánlások szerint egy kisebb lakás esetén a 20 literes tartálykapacitással rendelkező készülékek lehetnek ideálisak, nagyobb alapterület, illetve extrém páraterhelés esetén viszont inkább a 30 liter körüli tartállyal rendelkező páramentesítő készülékek ajánlottak. Amennyiben tartósan magas páratartalommal kell megküzdeni, abban az esetben egy kivezetéssel rendelkező telepített eszköz biztosít megnyugtató megoldást.

A kereskedelmi forgalomban kapható korszerű páramentesítő készülékek általában rendelkeznek néhány extra funkcióval, ami kényelmesebbé vagy hatékonyabbá teszi a használatukat. A kiválasztás során érdemes ezeket is figyelembe venni. Az extra funkciók között elsőként az automatikus működést kell említeni, amely képes érzékelni a levegő megnövekedett páratartalmát, ennek megfelelően képes üzembe helyezni a készüléket. Az ilyen funkcióval rendelkező készülékek használata egyszerűbb, illetve az automatikus használatnak köszönhetően elkerülhetjük az „üresjárásokból” eredő energiaveszteségeket. Rendkívül hasznos funkcióról van szó, habár ma már szinte minden készülék rendelkezik vele, így extrának aligha nevezhetnénk.

Egyes készülékek képesek kijelezni, ha a légszűrő tisztításra szorul. Hasonlóképpen hasznos az újraindítás funkció, ami egy esetleges áramkimaradás után újra üzembe helyezi a készüléket. Azok a páramentesítők, amelyek belső memóriával rendelkeznek, az utolsó beállításokat is képesek megőrizni, így egy esetleges kimaradás után nem kell újra vacakolnunk a megfelelő értékek beállításával. A felhasználók véleménye szerint azonban a legfontosabb „extra” az alacsony zajszint, ami szinte észrevétlenné teszi ezeket a hasznos készülékeket.

(x)





Ezeket olvastad már?
Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Százmilliókat nyert kaparós sorsjeggyel, váratlan dolgot tett az amerikai nő

Százmilliókat nyert kaparós sorsjeggyel, váratlan dolgot tett az amerikai nő

„Az orvosok azzal kezdték” – csodát tett, 47 kilót fogyott a magyar édesanya

„Az orvosok azzal kezdték” – csodát tett, 47 kilót fogyott a magyar édesanya

Ennyit kell naponta aludnod, hogy olvadni kezdjen rólad a zsír

Ennyit kell naponta aludnod, hogy olvadni kezdjen rólad a zsír

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás