
Már ennyien helyezkedtek el a munkaerő-támogatási program segítségével
A vállalatok munkaerő támogatása elnevezésű program több mint tízezer embernek segített munkát találni.
„A programnak köszönhetően nagymértékben nőtt a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci kereslete. A tavaly október óta elérhető lehetőség mostanáig mintegy 10 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette” – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a válságkezelés eredményességét igazolja és a gazdaság sikeres újraindítását alapozza meg, hogy ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt.

A vállalkozások munkaerő támogatása 2020 ősze óta ösztönözi a munkáltatókat a kevésbé képzettek és a 25 év alattiak alkalmazására, általa összesen akár 25 ezer álláskereső juthat munkához. A munkáltatóknak legalább 5 hónapig foglalkoztatniuk kell a program keretében felvett új munkavállalójukat.
Bodó Sándor kiemelte: a támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A munkaadók tehát álláskeresőnként összesen akár félmillió forint támogatásban is részesülhetnek. A programnak köszönhetően a már munkába álltak kétharmada fiatal, egyharmaduk pedig alacsony iskolai végzettségű.
Top hírek


Hátborzongató szimuláció mutatja, hogy mi történik az emberi testtel, amikor a víz alatt fulladozik
Tudósok figyelmeztetnek: ez történik a testtel.

Hullik a hajad? A szakértő szerint ekkor kell aggódni
Nagy lehet a baj? Ez okozhatja a hajad hullását.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre