
Erre a csillagjegyre ma sorsfordító pillanat vár
A Bika jó hírt kap, a Halak visszatalál önmagához.
A távmunka az elmúlt egy évben újabb távlatokat nyitott, egy friss felmérés szerint a magyarok szeretnek Magyarországon dolgozni, de szívesen választanak külföldi munkaadót.
Csökkent a magyarok hajlandósága – részben a COVID-19 járvány miatt – hogy külföldre költözzenek dolgozni. Mindössze 33 százalékuk volt erre nyitott 2020-ban, míg 2018-ban 35 százalékuk, 2014-ben pedig 58 százalékuk. A világjárvány alatt a magyarok körében nőtt az igény az olyan munkalehetőségek iránt, melynek során távmunkában, de itthonról dolgozhatnak külföldre – írja a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu újonnan megjelent közös tanulmányában.
A magyarok 60 százaléka hajlandó lenne olyan külföldi munkaadónak dolgozni, aki költözés nélkül lehetővé teszi a magyarországi munkavégzést. A magyar 60 százalékos arány valamivel magasabb, mint az 57 százalékos globális átlag, ugyanakkor a közép- és délkelet-európai országokkal összehasonlítva ez viszonylag alacsony: az élen Bulgária és Szerbia áll 73 százalékkal, őket követi Lengyelország 71 százalékkal, majd Románia 61 százalékkal.
A távoli és egyben külföldi munkáltató iránti nyitottság világszerte különösen magas az informatikai és a digitális területeken dolgozók körében. Globálisan a digitális vagy analitikai tapasztalattal rendelkező munkavállalók 71 százaléka, és az informatikai és technológiai háttérrel rendelkezők 67 százaléka lenne hajlandó ebben a formában dolgozni. A mesterképzéssel vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezők körében a hajlandósági aránya szintén magas volt: 62 százalék.
Az adatok szerint Ausztria, Románia, Szerbia, Lettország, Irak, Finnország, Fehéroroszország, Nigéria, Jemen és Olaszország lakói szívesen vállalnának munkát Magyarországon, amennyiben nem szükséges elköltözniük, hanem távolról végezhetik feladataikat.
Az Egyesült Államok elvesztette vezető státuszát, mint az az ország, ahova a legtöbben szeretnének elköltözni, hogy ott dolgozhassanak. Kanada lett az elsődleges célpont, mivel a járvány miatt az emberek inkább azokba az országokba szeretnének költözni dolgozni, amelyek a legjobban kezelték a koronavírust – mutatott rá a BCG és a The Network közös felmérése. Ugyanakkor a távoli munkavégzés tekintetében az Egyesült Államok továbbra is az első számú célpont, míg Kanada a második.
Két ázsiai – csendes-óceáni ország is először került fel a listára: Szingapúr és Új-Zéland, ahol világszinten is kiemelkedően jól kezelik a járványt. Európában a koronavírusra adott reakciók miatti aggályok miatt több, korábban népszerű ország visszaesett a rangsorban. Németország és Franciaország két-két helyet esett, míg Olaszország és Spanyolország kiesett a tíz legjobb listájáról.
A világ leghíresebb városaihoz való hozzáállás szintén tükrözi országaiknak a koronavírus-járványra adott reakcióit: New York, Barcelona, Róma és Madrid manapság sokkal kevésbé vonzó cél munkavégzés szempontjából, mint 2018-ban, míg Tokió és Szingapúr sokkal vonzóbbá vált, akárcsak Dubai és Abu Dhabi. A legvonzóbb város London maradt és három helyet javítva Amszterdam lett a második, miközben Szöul, Kuala Lumpur, Peking, Koppenhága, Lisszabon és Isztambul az első alkalommal került be a top 30-ba.
A Bika jó hírt kap, a Halak visszatalál önmagához.
Megmutatjuk a praktikákat!
Nemcsak jól kijönnek, de jobbá is teszik egymás életét!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.