Ma maradjon csöndben a Szűz a munkahelyén, mert csak a rövidebbet húzhatja

A legjobb, ha némán fejet hajt a felső akaratnak, még ha ez nagyban csökkenti is az önbecsülését.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.09.
horoszkóp

Horoszkóp

Kos (03. 21. – 04. 20.)

A Hold a Vízöntő jegyébe lép ma. A munkájában, a hivatásában régóta esedékes változások most fordulóponthoz értek. Itt az idő, hogy kicsit előtérbe nyomakodjon, és maga keresse meg a lehetőségeit. Ne legyen szerény, úgy nincs esélye!

Bika (04. 21. – 05. 20.)

A tűz most igen nagy önben, de a visszafogottságával többet elérhet, mint a rámenősséggel e téren. Bízzon a vonzerejében, és inkább apróbb jelekkel, udvariassággal próbálja meggyőzni a szerelmét. Ez még akkor is igaz, ha már évek óta együtt vannak.

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

A Mars az Ikrek jegyében jár. Érzelmileg sokkal kiegyensúlyozottabb most, mint az elmúlt időszakban. Pedig talán közel van az az idő, ami a nagy változást hozza el az életében. Meglehet, most épp azért nyugodtabb, mert tudja már, mit kell tennie. Mint ahogy azt is, hogy az eljövendő változás jó lesz önnek.

Rák (06. 22. – 07. 22.)

A lelki beállítottsága is teszi, hogy mostanában igen kreatív. Az alkotókedv túlbuzog önben, és minél szabadabb a munkája, annál jobban és hasznosabban meg is élheti, kibontakoztathatja ezt ott.

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

A szerelem most ingoványos tereppé válik az ön számára. Akár van állandó partnere, akár nincs, most különös helyzetekbe keveredhet. A nagy illúziók vagy a nagy szenvedély lehetősége éppen akkora, mint a nagy csalódásoké.

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

A Hold a Vízöntő jegyébe lép ma. Ne vitatkozzon a főnökével, sajnos ön csak a rövidebbet húzhatja. A legjobb, ha némán fejet hajt a felső akaratnak, még ha ez nagyban csökkenti is az önbecsülését. Inkább várjon a jobb időkre türelemmel!

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

Sajnos, nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogyan azt ön szeretné. A saját tapasztalatán keresztül tanulhatja meg mások lelki életének a működését is. Márpedig ön mindig a kiegyenlítésre törekszik, folyton kifelé figyel, a Mérleg természetéből adódóan folyton kompromisszumra kész.

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

Ahogy a munkában, úgy a kapcsolatok terén is: minél több vasat tart egyszerre a tűzben, annál nehezebb egyfelé elköteleznie magát. Ez vagányságnak tűnik, holott inkább hiányossága. Ha sokáig így folytatja, érezni fogja, hogy ez a szétszedettség nem egy jó állapot.

Nyilas (11. 23. – 12. 21.)

Bármibe kezd is ma, szinte minden kezdeményezését lefújják. Ám mégsem teheti meg, hogy semmit nem csinál. Valódi kutyaszorító helyzet ez, mely azonban holnapra enyhülni látszik.

Bak (12. 22. – 01. 20.)

A Hold a Bak jegyében jár. Mindenki az ön kedvében akar járni, egyszerre többen is csaphatják a szelet. Ön azonban csak annak higgyen, akinek a szemébe nézve nem zavarosságot, hanem tiszta fényt lát.

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

A párja most képtelen önt meggyőzni bármiről is: már megint csak a saját feje után megy. Általában igaza van, hisz csak azt tudja jól megvalósítani, amiben személy szerint hisz is. Azért néha nem árt meghallania az aggódó hangokat is.

Halak (02. 19. – 03. 20.)

Mintha nem is ön lenne, oly könnyen dönt most sorsformáló döntésekben. Jól teszi, ha a sarkára áll, ám úgy tegye ezt, hogy közben nem bánt meg másokat. Határozottságot azért mutasson nyugodtan!









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás