
Gyakornoki program és családtudományi mesterszak indul
Közös szakmai munkába kezd a Kopp Mária Intézet (KINCS) és a Semmelweis Egyetem.
A család- és egészségtudományok szorosabb összekapcsolásáért közös szakmai munkába kezd a Kopp Mária Intézet (KINCS) és a Semmelweis Egyetem.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke ismertette: a megállapodás keretében az intézet gyakornoki programot indít, illetve együttműködnek az Semmelweis Egyetemen induló családtudományi mesterszak munkájában is. Emlékeztetett arra, hogy Kopp Mária, több mint fél évszázadon keresztül az Semmelweis Egyetem falain belül végezte „páratlanul sikeres tudományos tevékenységét”. A Magatartástudományi Intézet alapítójaként és vezetőjeként kiemelkedő eredményeket ért el a pszichoszomatika, a magatartástudomány és a magyarok lelkiállapotának vizsgálata során.

A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéniás Intézetének igazgatója, Dr. Pethesné dr. Dávid Beáta azt hangsúlyozta, hogy azoknak az embereknek, intézeteknek és annak a tudásnak, amelyek egy cél felé visznek, össze kell tartoznia.
Top hírek


Döbbenetes! Egy új tanulmány kimutatta, mi okozhatja valójában a demenciát
A demencia eredete nem ott van, ahol hinnénk.

Figyelmeztet a kardiológus: már napi egy pohár ebből az italból jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát
Meghökkentő eredményt hozott a kutatás.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre