
Az úgynevezett Soft Girl egy stílus, amit az egyik közösségi médium hozott létre, így leginkább a fiatalabb generáció ismeri, illetve használja fel a legjellemzőbb ismertetőjelelit. A TikTok videómegosztó oldalon az egyik napról, a másikra elterjedő kinézet sok lány számára vált kedvenccé, mert könnyen kivitelezhető.
A Soft “görlök” nevében is benne van, hogy ők egy lágyabb vonalat képviselnek, és rettentően csajosak minden körülmények között. Jellemzőjük a visszafogott színek használata, gyakran kislányos kiegészítőkkel, és hullámos, vagy nem túlgondolt hajviselettel. Sminkjükben sem szeretik a túlzó színeket.
Egy soft girl maga a csajosság, az igazi játékos, lányos megjelenés. A ruházatukat tekintve kifejezetten érdekes, hogy nagyon vagány szabású ruhákat is hordanak, amik csak színekben, vagy mintájukban irtó cukik. Tehát, ami igazán fontos, azok a minták, és a ruházatot kiegészítő elemek. Imádják a cukorka színeket; legjellemzőbb rájuk a rózsaszín, amit gyakran farmerral, vagy világoskék színnel párosítanak. A skinny nadrágot már ők is mellőzik, inkább a mum jeans, illetve a picit szabadabb, nagyobb szárral rendelkező nadrágokat részesítik előnyben.
Ebbe a közösségbe tartozni egy életérzés is, mivel ezek a lányok folyamatosan vidámságot sugallnak és támogatják egymást. Nagy hirdetői a „lányok legyenek kedvesek a lányokkal” gondolatmenetnek.
Tulajdonképpen minden elképzelhető, ami egy kétezres évekbeli csaj bandánál is menő volt. Lehet szó hajcsatról, bármilyen stílusú lehet, csak maradjon meg a cukorka színvilág. Lehet kis pillangókat ábrázoló, vagy akár mindenféle színes, csitt-csatt, a lényeg, hogy feldobja a hajat.
Lehet szó óriási hajgumiról, vagy egy kis virágos nyakláncról. A lényeg itt is, hogy picit feltűnőbb legyen a megszokottnál, de csak lágyan.
Az utóbbi évek óriási divatja lett a színes hajviselet. Ez persze a Soft Girl stílusba is bekerült, de csak óvatosan vele, hiszen ebben az esetben is fontos, hogy milyen árnyalatról beszélünk.
Az elmúlt húsz év alatt a Nanushka a magyar divat egyik legnagyobb sikertörténetévé vált.
Talán eddig Te is rosszul csináltad a fürdést és hajmosást.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre