
Bedobta a fenekét a 39 éves tanárnő, rámászott diákjaira
A tanárnő több fiatalt is megpróbált elcsábítani. Egyértelmű jeleket küldött, még az iskolai rendezvényen sem fogta vissza magát.

A tanárnő több fiatalt is megpróbált elcsábítani. Egyértelmű jeleket küldött, még az iskolai rendezvényen sem fogta vissza magát.

A watfordi nő kinyomozta a híres futballista címét, ahova fenyegető leveleket írt és elment a gyerekek iskolájához, ahonnan el akarta vinni őket.

A perverz zaklató még követni is kezdte a lányt, miután leszállt a járműről és gyalog folytatta az útját. A halálra rémült kamasz hálás annak a gyermekkel utazó férfinak, aki elkísérte őt egy ideig, miután leszálltak a buszról.

Akármit is teszünk, mindenkinek akkor sem felelhetünk meg. A gyerekszáj olykor kegyetlen tud lenni kortársaikkal és ez elől a sztárok sem kivételek.

Elon Musk meglátása a kérdésben elég egyszerű, úgy véli, hogy ha képes lenne ilyenre, akkor nem most derülne ki az első hasonló eset.

Minden eddiginél részletesebben beszélt Kadarkai Endre műsorában Szilágyi Liliána a megannyi borzalomról, amit gyermekkorában kényszerült átélni.

Három éven keresztül néhány rosszindulatú kommentelő zaklatta, szinte terrorban tartotta Balázs Klárit. Úgy tűnik, most végre pont kerülhet az ügy végére.

Egy rosszindulatú követő nem bírta magában tartani utálatát, ám Bogi férje, Peti egyből megvédte feleségét.

A sztárok világa nemcsak a csillogásból áll, sokuk életét megkeserítik a fanatikus rajongók. Összeállításunkban az elmúlt évek legdurvább ügyeit idéztük fel.

A színésznő tavaly decemberben azt hitte, hogy egy kicsit fellélegezhet, mivel zaklatója „visszavonulót fújt”, ám úgy tűnik, ez hiú ábránd volt csupán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
