
Karácsonyi készülődés az FMK-ban
Kézműves foglalkozás és táncház várja a gyerekeket.

Kézműves foglalkozás és táncház várja a gyerekeket.

A dalokban találunk hivatását kereső, párkapcsolati válságban szenvedő, sorsától elmenekülő, de hálát adó és a világra nyitott női karaktereket is.

„Foglalkozunk azzal, hogy miként lehet egy traumával megküzdeni, illetve a lehetséges kezelési módokról is beszélünk.”

„Biztosítunk 6-7 nyilvános percet, hogy elmondd a kedvenc versed. Egy előadó többször 6-7 percre is jelentkezhet."

A mese az igaz barátságról, kitartásról, küzdelemről és a feltétel nélküli szeretetről tesz tanúbizonyságot.

Az együttes célja az ismeretterjesztés, a hangszerek bemutatása, és a gyermekek érdeklődésének felkeltése a zene csodálatos világa felé.

Színpadi programok, kézműves-foglalkozás, ünnepi vásári forgatag, téli finomságok, ingyenes korcsolyapálya-használat.

„A Les Alouettes zenekarral élő zenére, a francia Balèti (táncház) hangulatát megidézve, a ma is élő táncokat tanítjuk és táncoljuk."

A harmadik hétvégi programkínálatban szerepel többek között felolvasószínház, Kökény Dani és Varga Viktor is.

Vásári forgataggal, koncertekkel, utcaszínházi attrakciókkal és ünnepi hangulattal várnak minden érdeklődőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
