
Az óbudaiak kiakadtak! Egy nap alatt 1800-an írták alá a Mocsárosdűlő beépítését megállító petíciót
Már több mint 1800 ember szeretné lehetetlenné tenni a Főpolgármesteri Hivatal tervét, ami betondzsungellé varázsolná a Mocsárosdűlőt.

Már több mint 1800 ember szeretné lehetetlenné tenni a Főpolgármesteri Hivatal tervét, ami betondzsungellé varázsolná a Mocsárosdűlőt.

Az utca eredetileg a Blaha Lujza térrel együtt szépült volna meg, ezt azonban a fővárosi vezetés megtorpedózta. Most Józsefváros önkormányzata fogja kifizetni a 220 milliós beruházást, amire a jelek szerint van pénze a „kivéreztetett” kerületnek.

A józsefvárosi Mozgó Protkó Vidám Csoport a koronavírus miatt kényszerpihenőt tartott, de most már mindannyian beoltva járnak a fellépésekre.

Orbán Viktor kedden Szlovéniába utazott, ahol este részt vett az Európai Unió állam- és kormányfői számára szervezett kötetlen munkavacsorán.

Az elmúlt időszakban rengeteg gyermek veszítette el a családját, a köztársasági elnök a feleségével együtt most rajtuk szeretne segíteni.

Meglepő ötlettel állt elő a szupermarket-óriás, ami felszólította a szomjas briteket, hogy máshol vegyenek alkoholt az elkövetkező napokban.

A mostani nehézségek átvészelésében sokat segíthetnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszméi.

A fantasztikus eredményről Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott számolt be vasárnap reggel.

Miközben egyre több ételszállító választja a kerékpárt munkájához, megnövekedett a biciklijeikre vadászók száma is.

A FICSAK-nak sikerült összegyűjtenie a szükséges két és félmillió forintot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
