
Karácsony ezt is elbaltázta: mocsárrá változott az ikonikus virágágyás a Lánchídnál
Azt ígérték, hogy visszakapják a budapestiek.

Azt ígérték, hogy visszakapják a budapestiek.

Péntek délután megnyílik a forgalom előtt a Lánchíd.

Pénteken az autósforgalmat kizárva adják át a Lánchidat.

Úgy tűnik, Karácsony Gergely komolyan gondolja, hogy kitiltja az autósokat a Pestet és Budát összekötő szimbolikus hídról.

Hiányos a burkolat a Lánchíd alagútja fölött, a BKK szerint egy kamion okozta, felmérték, de nem veszélyes az autósokra.

Aki a híd őrzőit keresné, nem fogja megtalálni, ugyanis egy kis felújításon esnek át, de utána visszatérnek, hogy vigyázzanak a Lánchídra.

A szóban forgó tárgy kiemelésével befejeződött a Lánchíd környezetében a Duna május közepe óta tartó fém- és lőszermentesítése.

Nem tudtak belenyugodni, hogy eltűnt az ikonikus virágágyás, ezért a három belevaló budapesti nő cselekedett. Most ismét virágok láthatók a Clark Ádám tér közepén.

Tíz nap után újra kimentünk, megnéztük: most is csak unatkozó és ásítozó munkásokat lehet látni a Lánchídon, pedig június 16-án teljesen lezárják Budapest egyik jelképét.

Cölöpözőgép érkezett szerdán, kora hajnalban a Lánchídhoz, hogy a pesti oldalon cölöpöket fúrjon a földbe a rekonstrukciós munkákhoz szükséges egyik toronydarunak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
