
Szívszorító hírt közöltek a mariupoli színház lebombázása után
Ukrán közlés szerint az épületet szerdán érte támadás, melyben súlyos károkat szenvedett. Több mint ezer ember rejtőzködött a pincéjében.

Ukrán közlés szerint az épületet szerdán érte támadás, melyben súlyos károkat szenvedett. Több mint ezer ember rejtőzködött a pincéjében.

A miniszterelnök három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követi az eseményeket és szervezi a védekezést.

A március 15-i rendezvényen Iványi Gábor lelkész nemzeti szégyennek nevezte, hogy a kormány nem küld fegyvereket Ukrajnába.

Az észak-ukrajnai Csernyihivben 53-ra emelkedett azoknak a száma, akik az orosz erők támadásai következtében vesztették életüket szerdán – közölte csütörtökön Vjacseszlav Hausz regionális kormányzó.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szerdán kiadott, határozott hangú nyilatkozatában elítélte Oroszország ukrajnai katonai invázióját, de állást foglalt a filmkészítők származás szerinti bojkottálása ellen.

Natasa kislányával kevéssel a lakóházuk lebombázása előtt menekült el Kijev külvárosából, de férje maradt. Most érte aggódik.

A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután útban a debreceni laktanya felé.

Egyre nő a civil áldozatok száma Ukrajnában. Szemtanúk beszámolója szerint legalább 10 ember meghalt, miközben kenyérért álltak sorban.

Az orosz elnök szerint Ukrajna többek között koronavírus, lépfene, kolera, afrikai sertéspestis és más halálos betegségek mintáival végzett kísérleteket végeztek a Pentagon irányításával és pénzügyi támogatásával.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
