
Elképesztő, mikkel vádolják a nemzetközileg is elhíresült budapesti F. Emesét
F. Emese nemzetközi szélhámosként ismert, legújabb dobása a vádak szerint egy nagy értékű gyógyszerszállítmány eltérítése.

F. Emese nemzetközi szélhámosként ismert, legújabb dobása a vádak szerint egy nagy értékű gyógyszerszállítmány eltérítése.

A 2022 megmutatta, hogy Magyarország számára a biztonság a legnagyobb érték.

Az egykori modell a háborúban talált rá a szerelemre.
A román–magyar határszakaszon belépők közül 2808 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

Több százezer emberről gondoskodtunk az ukrajnai háború elől menekülők közül – erről beszélt karácsony első napján Szentkirályi Alexandra.

Az ukrajnai háború az idei ünnepek alatt is tart még.

A játékosok még a Farm VIP műsorban szólalkoztak össze, de ellentétük továbbra is kiélezett.

A jövendölések szerint egy újabb viharos év vár ránk. Nostradamus próféciái nem sok jót ígérnek 2023-ra.

Az orosz erők csapást mértek szerdán a Donyeck megyei Kurahove településre, ahol eltalálták a helyi piacot, a buszpályaudvart, valamint benzinkutakat és lakóépületeket.

A miniszterelnök közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
