
Ragad, de mégsem hagy nyomot, meghalt a csodapapír feltalálója
80 éves korában elhunyt a post-it cédula feltalálója, Spencer Silver kémikus.

80 éves korában elhunyt a post-it cédula feltalálója, Spencer Silver kémikus.

35 évesen döntötte le a lábáról a halálos kór az indiai színészt, aki élete utolsó felvételén oxigénmaszkkal a kezében mondhatta el csak utolsó szavait szeretteinek.

A hatéves gyerek játék közben sérült meg életveszélyesen. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

A Vas megyei Bobán két holttestet találtak. Szinte biztos, hogy nem tudta elviselni felesége elvesztését Zoli bácsi, ezért végzett magával.

Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész.

A fiatal asszony szervezete feladta a harcot a covid ellen.

A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség is gyászolja a fiatal focibírólányt. Rokonával balesetezett, őt jelenleg is kórházban ápolják.

A tragédia akkor történhetett, amikor a nő hazafelé sétált. A holttesten lévő sérülések alapján a legrosszabb történhetett.

A tizenegyszeres bajnok halálának körülményeit nem közölték.

A mindössze 11 éves kislány a hírekből tudta meg, hogy elvesztette szüleit. A jegyespár csupán néhány percre volt a biztonságot jelentő otthontól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
