
Elkeserítő jóslat: a Föld olyan lakhatatlanná válhat, mint a Mars
A NASA egyik kutatója megállapította, hogy a Mars és a Föld régen alig különböztek egymástól – ez pedig semmi jót nem ígér.

A NASA egyik kutatója megállapította, hogy a Mars és a Föld régen alig különböztek egymástól – ez pedig semmi jót nem ígér.

A következő hetekben monumentális nagyságú aszteroidák fognak elhaladni a Föld mellett, az egyik darab mérete megközelíti az Empire State Building méretét.

A csillagászok lerántották a leplet a meteorokról: kiderült, mekkora az esély arra, hogy valóra válik a katasztrófafilmek forgatókönyve!

Sorsfordító felfedezéssel álltak elő a tudósok: élhető bolygókat találtak az univerzumban – néhány éven belül az is kiderül, lakják-e már őket.

Egy kisebb meteorit hullott szét a horvátországi Fiume (Rijeka) felett, aminek egy darabja földet ért. Idén ez volt a második meteorithullás, amelyet észleltek.

Izgalmas kalandra hívják a Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársai a gyerekeket, június 19-én, 14 órától.

Az interaktív foglalkozáson megismerkedhetnek a gyerekek a Naprendszer, a csillagok és a fekete lyukak titkaival.

Bolygókeletkezésre utaló forgószelet figyelt meg egy magyar csillagász vezette nemzetközi kutatócsoport.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóba várnak október 31-én minden olyan gyermeket, akit érdekelnek az univerzum érdekességei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
