
Gáspár Győző a zárt osztályra került az öngyilkossági kísérlet után
Sokkoló vallomást tett a magyar énekes arról, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban.

Sokkoló vallomást tett a magyar énekes arról, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban.

Dave Myersnél rákot diagnosztizáltak, ezért jelenleg kemoterápiás kezelésen esik át. Azt, hogy a rák melyik fajtájával küzd, nem tudni.

Az allergiások az orrnyálkahártyájuk miatt most jóval fogékonyabbak lehetnek a Covidra. Ezért most, ha lehet, ne nyúlkáljunk az arcunkhoz.

Romániában is megjelent az Európában és Amerikában gyermekek körében terjedő, ismeretlen eredetű májbetegség.

Újra kórházba került Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok labdarúgója, akinél tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

Az édesanya egy fontos jelre figyelt fel, bár először még csak a fény furcsa játékának tudta be a látottakat. Aztán jött a szörnyű felismerés.

Az énekesnő bejelentette, hogy nem vesz részt a díjátadón.

A színész saját kategóriát kapott, így pedig nyert is egy Arany Málna-díjat, amit most azonban visszavontak tőle.

A legendás magyar együttest sorra érik a tragédiák. Molnár György, becenevén Elefánt rettegett daganatos betegsége visszatért.

A Golden Globe-díjas és Emmy-díjas, német-amerikai színész betegségéről szóló hírek nemcsak a rajongókat keserítette el, hanem a színészeket is. Rengetegen aggódnak Bruce Willisért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
