RETRO RÁDIÓ

Káprázatos árnyszínház jelent meg a Széll Kálmán téren, csodájára járnak a budapestiek





Tűzlépcső képében jelent meg a nap és egy fővárosi épület erkélyeinek árnyjátéka a Széll Kálmán téren.



Megosztás
Szerző:
2021.09.15. 14:25
I. kerület érzéki csalódás

Mindenki tudja, mi az a tűzlépcső – ha máshonnan nem, hát az amerikai gengszterfilmekből. Azokat az egyszerű, fémszerkezetes lépcsőket hívják így, amiket általában az épületek hátsó frontján alakítanak ki. Erre szokott meglépni a zsaruk elől a gyilkos.

Nos, épp egy ilyen tűzlépcső képe jelent meg fényes nappal a Széll Kálmán térről jól láthatóan egy Vérmező utcai lakóház homlokzatán. Ráadásul úgy tűnt, a cseppet sem megszokott szerkezet úgy lett kialakítva, hogy az adott lakóépület kilépőerkélyeiről éppen az innen balra eső lakóház ablakaihoz vezessen. Ötemeletes épületről lévén szó, éppen öt lépcsősor rajzolódott ki a délutáni erős napsütésben – magyarázza a nem mindennapi árnyjáték végeredményét a lakaskultura.hu.

(Fotó: Rózsa Géza)

A Lakáskultúra egyik olvasója, aki éppen arra járt, nem győzött csodálkozni, hiszen több mint 50 éve él a környéken, de korábban nem látott tűzlépcsőt a Széll Kálmán téren. Alapos ember lévén, tüzetesebben szemügyre vette az épületet. Gyorsan leesett neki a tantusz: mindössze a fények, illetve az árnyékok játszottak vele és az arra sétálókkal; a tűzlépcső érzéki csalódás volt.

A káprázatos jelenséget a lakaskultura.hu oldalán, IDE KATTINTVA tudod megcsodálni közelebbről is.





Ezeket olvastad már?
Folytatódik a Nyugati pályaudvar felújítása

Folytatódik a Nyugati pályaudvar felújítása

Trükkös tolvajok: eltűnnek a papucsok és a cipők reggelre a budapesti kertes házakból

Trükkös tolvajok: eltűnnek a papucsok és a cipők reggelre a budapesti kertes házakból

Káosz Budapesten: baleset miatt pótlóbuszok járnak a 4–6-os villamosvonal egy szakaszán

Káosz Budapesten: baleset miatt pótlóbuszok járnak a 4–6-os villamosvonal egy szakaszán

Nyugdíjba vonult Bimbó, Budapest kedvenc tehene – Videó

Nyugdíjba vonult Bimbó, Budapest kedvenc tehene – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás