
Kész csoda: visszaadták a kislány látását a forradalmi módszerrel
Elképesztő sikert hozott a génterápia.
Több késszúrással megölte feleségét egy férfi Újfehértón - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Csütörtök este az áldozat lánya tett bejelentést a rendőrségen, hogy anyját eszméletlenül találta az otthonában, apját pedig érkezésekor még látta távozni autóval. A mentők már csak a nő halálát tudták megállapítani - írták.
A rendőrök a helyszíni szemle alapján megállapították, hogy a 48 éves nő bűncselekmény áldozata lett, ezért emberölés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak, és elkezdték keresni a feltételezett elkövetőt, a férjet.
Az 51 éves gyanúsítottat péntek hajnalban elfogták az Újfehértóról Hajdúböszörménybe vezető út mellett. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a feleségével válófélben voltak, ezúttal is összeszólalkoztak, és a vita hevében késsel többször megszúrta őt - áll a közleményben.

Elképesztő sikert hozott a génterápia.

Irányítás mellett halad a forgalom az érintett útszakaszon.

Rohantak kora reggel a fővárosi tűzoltók.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.