RETRO RÁDIÓ

Nem tudta a budapesti srác, enélkül nem állhat e-rollerre, 100 ezerre büntették





Komoly bírságra számíthat az, aki nincs tisztában a bérelhető e-rollerezés megváltozott szabályaival. Alaposan pórul járt az a rollerező, aki a Facebookon osztotta meg történetét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.07.06.
VII. kerület új szabályok

Mostantól ugyanis jogsi és sisak is kellhet, csak 18 év felett használhatóak, tilos sms-ezni, telefonálni, illetve ittasan sem vezetheti senki ezeket a járműveket.

Tegnap este 15 métert mentem a Deák téren egy elektromos rollerrel, majd egy rendőrautó levillogott, megállított, majd megszondáztattak. Kilenckor ittam két deci cidert, majd hajnali egykor mentem volna tovább” – panaszkodott az illető, majd hozzátette: a zsaruk elkérték a jogsiját is. Miután elárulta, hogy nincs neki, és nem is tudta, hogy a bérelhető e-rollerekhez jogsi kell, kapott egy 100 ezer forintos csekket, amit 30 napon belül be kell fizetnie.

Az, hogy nem tudta, nem lehet kifogás, ugyanis a Lime applikációja indítás előtt megkérdezi, hogy elmúltál-e 18 éves, és van-e jogosítványod. Az alkalmazás a hétvégén frissült, azóta a védősisak használatára is figyelmeztet.

Mostantól folyamatosan ellenőrzik a rollereseket (Fotó: Metropol)

Rendkívül népszerűek a mobiltelefonnal, egyszerűen bérelhető elektromos rollerek Budapesten és környékén. A Lime nemcsak a belvárosban, az agglomeráció több településén is jelen van, és sokan használják is a környezetbarát közlekedési eszközt. Sokszor fiatalokat, gyerekeket is látunk a kis rollerekkel száguldozni, és csak igen ritka esetben van a fejükön bukósisak. Pintér Sándor belügyminiszter a múlt héten közölte: „Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni. A rendőrségnek is e szerint kell eljárnia.” A KRESZ-módosítás is napirenden van, ugyanis a jelenlegi közlekedési szabályokban nem szerepel ez a kategória, de már annyian használják, hogy szükséges rá a külön szabályozás. Amíg ez el nem készül, addig ugyanaz vonatkozik a rollerre is, mint a segédmotorra.

Az új közúti jármű egyébként nem csak nálunk okoz problémákat. A rollerekre vonatkozó szabályokat más uniós országok is most dolgozzák ki. Más országokban, sebességtől függően a biciklivel vagy a segédmotorral helyezik egy kategóriába, és egy szabályozás alá.





Ezeket olvastad már?
Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás