RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Hiszek benne, hogy két hét múlva megkezdhetjük a nyitást





Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, a harmadik hullámban vagyunk, és ez erősebb lesz, mint a második hullám.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.05.
szabályok

A miniszterelnök péntek reggel az operatív törzs ülésén vett részt, azután adott interjút a Kossuth rádióban.

Az operatív törzs reggeli ülésén egész hajnalban az oltások körüli kérdésekkel foglalkoztunk. Az oltás nem kötelező, de már szép számban, több mint 2,8 millióan regisztráltak. Május elején 4,7 millió oltásig juthatunk, míg június elejéig 8 millióval tervezünk„ –ismertette a számokat Orbán Viktor.

Péntekre 6369 új fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 143 honfitársunk. Lélegeztetőgépen 677-en, míg kórházban 6877-en vannak. Jelen pillanatban az látható, hogy ez a szám fog felmenni, felmehet akár 20 ezerre is” – közölte a miniszterelnök.

A miniszterelnök hangsúlyozta, szigorítani kellett. A járványügyi szakemberek jelezték, tragédia lesz, ha nem lépünk – jelentette ki Orbán Viktor.

Operatív csoport vizsgálja a kiküldött SMS-ekből fakadó hibákat

Orbán Viktor elmondta, hogy eddig személyes ismeretség alapú volt az oltás, így át kell állni az adatalapú oltásra. Az utóbbi esetében előfordul olyan, hogy olyanokat hívnak be, akiket már beoltottak. Nagyon sok ember nem ott lakik, ahol be van jegyezve. „Az egész folyamatot most leállították, és egy külön operatív csoport áll fenn, hogy javítsák ezeket a problémákat„ – ismertette a kormányfő.

Pénteken teszik közzé azt a telefonszámot, ahol jelezni lehet a rendszerben felmerült kérdéseket

A kormányfő beszámolója szerint az oltási terv átalakítása egyelőre nem jelentett gondot. „Kevés idő telt el, mióta alkalmazzuk a vakcinákat, ezért kevés a gyakorlati ismeretünk is. Arról, hogy mennyi idő teljen el az első és a második oltás között, a tudományos álláspont jelenleg az, hogy ez 21 napnál több lehet. A kínai vakcináknál ezért is tudjuk kitolni az oltások határidejét” – mondta.

Az étterem, kaszinó, szálloda, műszaki cikkeket árusító boltoknak be kell zárnia – mondta Orbán Viktor. A virágboltok esetében március 8-án még nyitva lehetnek nőnapon. A bölcsődék nem zárnak be.

Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely csütörtökön.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás