Elképesztően visszataszító jelenetnek voltak kényszerű szemtanúi a járókelők kedd délután a VIII. kerületi Népszínház utcában.

A főváros egyik legforgalmasabb részén, minden gátlás nélkül kényeztette egy férfi a párját. A megbotránkoztató jelenetet akaratlanul is látnia kellett kicsiknek és nagyoknak egyaránt, miután a párocska a légyottot egy kapualj lépcsőjén ejtette meg.

Egy járókelő videóra vette a visszataszító örömszerzést, bár a felvétel tanúsága szerint inkább tűnik „robotnak” a ténykedés…

Az akcióról készült kisfilmet az Otthonunk, Józsefváros Facebook-csoportban is megosztották, azonban onnan a rendszer törölte, ráadásul még az admin is büntetésbe került. Bár rengetegen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy a tűrhetetlen állapotok miatt a jelenlegi polgármester a felelős, bejegyzéseik nem láthatók már.

Kár, hogy azok pedig, akik főszereplőkké váltak a videón, szankció nélkül megússzák a történetet.

Nem ez az első, és sajnos az is kijelenthető, hogy talán nem is az utolsó olyan esemény Józsefvárosban, ami miatt a helyiek úgy érzik, lassan lakhatatlannk tartják szeretett városrészük.

A hajléktalanok számát tekintve a legkritikusabb terület lett a VIII. kerület, ahol egyre kilátástalanabb a helyzet, drogosok hevernek a legváratlanabb helyeken. Józsefvárosban már-már drogostanya alakult ki a bódult, beszámíthatatlan emberekből. A környékbeliek félnek, a gyerekeket alig merik elengedni a szüleik, mégsem történik semmi Józsefvárosban az ügy érdekében.

Visszatért a régi, szörnyű „Nyócker”

A Metropol már bemutatta, hogyan hanyatlik az a kerület.

Az évekkel ezelőtt elindult pozitív, fokozatosan javuló tendencia mára megfordult, és Pikó András polgármester vezetésével minden visszarendeződik a jól ismert régi állapotba. Lapunknak a helyi lakosok mesélték el, hogy mi folyik az utcákon: hajléktalonok és drogosok piszkítanak a járdára, miközben nyílt titok már az is, hogy hol lehet különböző drogokat beszerezni.

Nem jobb a helyzet a négy fal között sem

Életveszélyes állapotokra panaszkodtak az Illés utca 20. szám alatti önkormányzati lakások bérlői. Májusban számoltunk be arról, hogy egy lebontott épület miatt vizesedik az egész ház fala, mindenkinél megjelent a penész, a leomló vakolat pár napja egy kiskutya halálát okozta.