RETRO RÁDIÓ

Dr. Hevesi Kriszta: A pároknak „kötelező”, a szingliknek „tilos” a szex a járvány alatt





A pandémia és a bezártság kihívás elé állítja a párokat, egyrészt sokkal több időt töltenek otthonaikban együtt és ez vitát generálhat, másrészt kevés szabadidős programlehetőségük van, hogy ha kicsit „kikapcsolódnának” együtt. A Metropol utánajárt, hogy az ország szexológusa, dr. Hevesi Kriszta hogyan vélekedik a párok viselkedéséről a járvány alatt, és választ kaphatnak olvasók arra a kérdésre is, hogy mikor lesz a legnagyobb esély a partnerük hűtlenségére.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.24.
járvány alatti szex

Hogyan viszonyulnak a párok a szexhez a jelenlegi helyzetben

Most a párok a szexhez nagyjából úgy viszonyulnak, ahogy az a celebeknél látható: válnak vagy babát várnak. Sajnos sok szempontból a szélsőségek nyomása alatt: a pároknak az összezártság miatt „kötelező”, az egyedülállóknak a járvány miatt „tilos” a szex„ - mondta lapunknak dr. Hevesi Kriszta. „A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eltűntek az olyan „szerelem újratöltve” lehetőségek, mint amit például egy wellnesshétvége, a nyaralás, vagy egy közös éttermi vacsora, színház, illetve mozi kínált. Nehéz úgy friss szemmel nézni a másikra, amikor az egyetlen közös játszóteret csak a lakás jelenti. Most kellene kreatívnak, érdekesnek lenni, izgalmas programokat kitalálni és csinosnak maradni, vitathatatlanul nem egyszerű a kihívás” – mondta a szakértő.

Ha vége a járványnak, vége a hűségnek?

Bár tény, hogy a jelenlegi helyzetben kevesebb lehetősége van az embereknek megcsalni a párjukat, de dr. Hevesi Kriszta szerint ha a járvány véget ér, magas lesz a kockázata annak, hogy a hirtelen jött szabadsággal együtt az impulzusok keresésével és a szürke hétköznapokból való kilépéssel megtörténjen az „elhajlás” .

A lehetőség most jóval kevesebb, de félő, hogy amikor a szellem ismét kiszabadul a palackból, annál nagyobb lesz a robbanás. Tartok tőle, hogy annyira megrészegít minket a szabadság szele, hogy értékes kapcsolatok is széthullanak. Az otthoni monotonitásba beleszürkült szemnek minden újdonság színpompásnak tűnik, így sokkal éhesebbek vagyunk az új impulzusokra, sérülékenyebbek a szerelem illúziójára - mondta el lapunknak a szexuálpszichológus.

Kriszta hozzátette azonban, hogy hogyan előzhetik meg ezt a partnerek:

„Fontos, hogy majd az első szabad lépéseket lehetőség szerint a párunkkal közös élménygyűjtésnek szenteljük egy nyaralás vagy más kellemes program formájában„ - így elkerülhető a negatív forgatókönyv a pszichológus szerint.

Hevesi Kriszta szerint alaposan megváltoztak a szerelmi „szokások” (Fotó: Facebook)

Ismerkedés a járványhelyzet alatt

A koronavírus első hulláma alatt megnőtt az igény az internetes ismerkedésre, valamint a hosszú beszélgetésekre, mivel voltak, akik akár többhétnyi beszélgetés után jutottak csak el arra a pontra, hogy szívesen találkoznának a való életben is a másikkal. A második és harmadik hullám alatt azonban már elkezdtek belefásulni az emberek a lehetőségek hiányába, és a randihelyek ”csökkenésébe„.

„Az első hullám idején több szerelem szövődött az online térben. Akkor úgymond jót tett nekünk ez a fajta lelassulás a rapid randik sodrásából: az elnyújtott ismerkedéseknek, chates beszélgetéseknek köszönhetően jobban észrevettük a szexpartner mögött az embert. A második hullám azonban már túl sokáig tartott, s ilyen pozitív hozama sem lett. A közös terek hiánya folytán a találkozások nagyrészt az utcára száműzettek, ami pedig a hideg miatt bebugyolált testek és a maszk mögé bújtatott arcok ismerkedését jelentette. A merészebbek felhívták magukhoz ismeretlen ismerősüket. A „nálad vagy nálam” kérdés így viszont már sokkal nagyobb kockázatot rejtett – a többség nem is merte bevállalni” - árulta el Hevesi Kriszta.

Tippek, hogy több esély legyen a szerelem megtalálására

A pszichológus tanácsokat adott azok számára, akik a nehézségek ellenére is belevágnának az ismerkedés világába.

  • Törődjünk a mentális és fizikai egészségünkkel.
  • Készítsük fel magunkat az új szerelem befogadására.
  • Sokan belesajnálták magukat két számmal nagyobb ruhaméretbe, ez visszatarthatja egy újabb nagy Ő megismerését.
  • Sportoljunk a lakásban, vagy akár a biztonsági előírásokat betartva a szabadban, töltődjünk fel napfénnyel, életörömmel.
  • Az internetes oldalak és alkalmazások mellett az online tanfolyamok is lehetőséget jelenthetnek új emberek és kompetenciák megismerésére.
  • A pornó reneszánsz korát éljük

    „A pornófilmek gyors és biztos kielégülést, stresszlevezetést is segítő funkciójuk és változatos tartalmaik miatt a párkapcsolatban élőknél is intenzívebben vannak jelen egyfajta titkos éjszakai programként. Az egyedülállók számára pedig a legbiztonságosabb szexuális „kalanddá” váltak ezek a tartalmak, míg a legnagyobb rombolást a serdülő korosztályban okozzák - fejtette ki véleményét Kriszta a Metropolnak.

    Az egyik legnagyobb erotikus tartalmú weboldal, a PornHub tavalyi statisztikái szerint a pandémia kezdetével világszerte megnőtt az oldaluk látogatottsága, sok országban több mint 20 százalékkal is a márciusi hónapban, utána pedig stagnált 2020-ban a látogatottságuk a megemelkedett kattintási szinten, de jóval magasabban végig, mint az előző években. Ezt az is ösztönözte, hogy a honlap ingyenes hozzáférést biztosított a prémium tartalmaira a járvány sújtotta országok lakóinak, például Olaszországnak.





    Ezeket olvastad már?
    Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

    Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

    Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

    Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

    Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

    Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

    „Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

    „Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás