
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA nő meg szerette volna tartani a gyermeket, de ő nem. Abortusztablettát kevert az italába, hogy megakadályozza a terhességet.
Sokkoló! Súlyos bűncselekménnyel vádolnak egy 25 éves texasi férfit, aki a gyanú szerint a várandós nő tudta nélkül abortusztablettát kevert az italába. A hatóságok szerint a gyógyszer hatására a nő elveszítette 14 hetes magzatát.

Most vádat emeltek a 25 éves texasi férfi ellen, aki a hatóságok szerint abortuszt előidéző gyógyszert adott egy terhes nőnek annak beleegyezése nélkül, ami a magzat halálához vezetett. A Montgomery megyei ügyészség és a seriffhivatal közlése szerint Jon Rueben Demeter ellen gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény és illegális abortusz miatt emeltek vádat.
A nyomozás szerint a Jon az interneten rendelte meg a tablettát, majd összetörte azt, és párja italába keverte anélkül, hogy erről a nő tudott volna.
A seriff szerint a cél egyértelműen a magzat halálának előidézése volt. A hatóságok elmondása alapján a nő szerette volna megtartani a gyermekét, azonban a férfi abortuszt akart és korábban azt is felajánlotta, hogy fizeti a beavatkozást egy másik államban.
A magzatot Presley Mae-nek nevezte el édesanyja, és 14 hetes volt. A rendőrség szerint a baba halva született a kórházban. Emellett kihangsúlyozták, hogy a gyermek teljesen egészségesen fejlődőtt és már volt 10 ujja és 10 lábujja is, amikor megtörtént a tragédia. Teljes élet állt volna előtte. Mint kiderült, a férfi egy bizonyos mifepriszton nevű hormongátló gyógyszert használt, amely Texas államban illegálisnak számít.
Az ügy továbbra is vizsgálat alatt áll.
(via People)

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.