
Háborúellenes Gyűlés: ma Esztergomban mond beszédet Orbán Viktor
Újabb állomásához érkezik a Háborúellenes Gyűlés
Lezuhant pénteken a bolíviai légierő egyik teherszállító repülőgépe a dél-amerikai ország nyugati részén lévő el Alto repülőteréhez közel, legkevesebb 20-an meghaltak, többen megsérültek - közölte a bolíviai védelmi miniszter.
Marcelo Salina elmondta, hogy a C–130 Hercules típusú, frissen nyomtatott pénzt szállító gép Santa Cruz felől indult, azonban lecsúszott a kifutópályáról és egy autópálya melletti mezőn csapódott be, súlyosan megrongálva több járművet is.

A tűzoltók a lángokat eloltották, de Pavel Tovar országos tűzoltóparancsnok közlése szerint több gépjármű teljesen összeroncsolódott, és a romok alatt további holttestek lehetnek.
Tovar kiemelte: a mentést nehezíti az a több száz ember, aki azonnal megjelent a szerencsétlenség helyszínén, hogy összeszedhesse a repülőgépből kihullott papírpénzt.
A hatóságok a sokaságot - a közösségi médiában is megjelent felvételek tanúsága szerint - könnygázzal és vízágyúval igyekeztek feloszlatni, többeket pedig őrizetbe vettek. A tragédia ügyében vizsgálat indult – írja az MTI.

Újabb állomásához érkezik a Háborúellenes Gyűlés

"Megelőző" támadást indítottak Irán ellen.

Vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.