Még a könnygázra sem jött elő a budai terrornyugdíjas – döbbenetes részletek a rendőrségi akcióról

Szuronnyal támadt egy tűzoltóra az a 80 éves asszony, akihez őrjöngése miatt hívtak mentőt. Mira elbarikádozta magát, még a könnygázra sem jött elő.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.04.11.
Módosítva: 2023.04.11.
nyugdíjas rendőrség tűzoltó XI. kerület rém

Rendőrök, mentősök és tűzoltók valóságos hada lepte el hétfőn délután a XI. kerület egy nyugodt, csendes, kertvárosi utcácskáját, méghozzá egy helyi nyugdíjas, a 80 éves Mira miatt. 

Az asszony a kapuját is elbarikádozta, holott már nem is az övé volt a ház – Fotó: Végh István

Az asszony már jó ideje rettegésben tartotta a környéket, azonban hétfőn délután teljesen bekattant: őrjöngött, káromkodott és magán kívül tombolt, méghozzá olyannyira, hogy az egyik helybeli kihívta rá a mentőket. Az asszony azonban „nem adta meg magát”, nem volt hajlandó kijönni a házából. Mi több, elbarikádozta magát, így hamarosan rendőri segítséget hívtak, emellett a tűzoltókat is riasztották. 

A helyiek szerint a környék valóságos háborús övezetté alakult: 

Először csak a mentőket láttuk, de fogalmazzunk úgy, nem ez az első, hogy ilyet látunk a néni háza környékén. Legyintettünk is, hogy megint nem lesz belőle semmi. Viszont amikor már egymás után jöttek a rendőrautók, éreztük, hogy ez az eset súlyosabb, mint az eddig megszokottak

– mesélte egy környékbeli. 

A zsaruk csakhamar körbevették a házat, és többször is felszólították a nyugdíjast, hogy feltartott kézzel jöjjön ki, Mira a füle botját sem mozdította, elsáncolta magát mindenkitől. 

A rendőrök nagyon türelmesek voltak, vagy fél tucatszor megkérték, hogy fáradjon ki. Normálisan beszéltek vele, de nem volt hajlandó kijönni. Ezután ment be a kapun egy tűzoltó, hogy betörje az ablakot

– tette hozzá a helyi. Azonban az ezt követő eseményekre senki nem számított: a nyugdíjas ugyanis már lesben állt az ajtó mellett, és amint a tűzoltó betörte az üveget, egy szuronnyal szúrt a katasztrófavédő felé. Szerencsére a férfi nem sérült meg, de ez korántsem az asszonyon múlott a helyiek szerint: 

A tűzoltó lélekjelenléte volt a döntő. Félreugrott, de súrolta a ruháját a fegyver. Ezután már könnygázt is bedobtak, de még mindig nem jött ki

– mesélte a férfi. A zsaruk végül kihozták az asszonyt, akit az ott várakozó mentősök egyike rendőri kísérettel kórházba szállított. 

Mint a helyiek többen is elmondták, a mindenki által csak Miraként ismert T. Éva már évek óta rettegésben tartotta a környéket.

A kaput még most is egy vastag deszka torlaszolja el – Fotó: Végh István

Többen úgy tudják, a rémnyugdíjas korábban a büntetés-végrehajtás kötelékében dolgozott: 

Már húsz éve sem volt vele minden rendben, de az utóbbi tíz évben teljesen bekattant. Mindennaposak voltak az őrjöngések, nem engedett be embereket az utcába, gyerekek labdáját szúrta ki késsel, és kutyaürülékkel is dobálódzott. Éjszakánként sokszor vascsővel vert valamit, amitől éktelen ricsaj volt a környéken. Mindezt tetézte, hogy közben magából kikelve káromkodott mindenkire, aki besétált az utcába

– sorolta egy nő. Hozzátették, az asszonynál nem egyszer járt már a rendőrség is: 

– A ház már nem az övé volt, jogszerűen eladta, de amikor a tulajdonosok átvették volna, kitalálta, hogy nem is adta el és pénzt sem kapott, így nem is volt hajlandó kiköltözni – tette hozzá. Most többen reménykednek, hogy Mira egyhamar nem tér vissza:

Komplett rettegésben éltünk tőle, már tényleg féltünk, és hiába volt minden, nem lehetett tenni ellene semmit. Viszont az, aki megszúrt volna egy tűzoltót, attól tartok, már mindenre képes. Mi lesz, ha visszajön, és egy gyereket támad meg?

– tették fel többen is a kérdést. 

A nő ottjártunkkor azonban nem volt a házban, csupán a törött ablak és az elbarikádozott kapu árulkodott a hétfői akcióról, vélhetően vagy a rendőrségen vagy a kórházban tartották bent. A rendőrség közleménye szerint az asszony ellen eljárás indult, méghozzá hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. 

Mint azt korábban a Metropol is megírta, egy ország gyászolta azt a fiatal rendőrt, akit szintén a XI. kerületben sebesített meg halálosan egy késsel őrjöngő férfi januárban. Baumann Péter kollégáival indult egy intézkedésre a férfi ellen, azonban az ámokfutó kést rántott, és szíven szúrta Pétert. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás