
Újabb telefonos csalás terjed, te is veszélyben lehetsz
Érdemes figyelni a telefonos hívásokat.
Egy másik kislány saját magát mentette ki. A meghalt kislány és társai mentőmellény nélkül maradtak egyedül a vízben.
A rendőrség közlése szerint tragikus mód meghalt egy négyéves kislány, miután öt másik gyerekkel együtt egyedül maradt egy medencében. Két nő vigyázott volna a gyerekekre, de ez idő alatt ők elindultak egy bárba iszogatni.

Saját nővére húzta ki a vízből a kislányt egy sportklubban, míg anyjuk egy bárban italokat ivott. Két nő hat gyereket hagyott a vízben, mind 4 és 12 év közöttiek voltak.
A két nő, akiknek nevét nem fedték fel, január 30-án hagyták magukra a gyerekeket, majd az Oakland megyei seriffhivatal szerint 35 percet töltöttek egy bárban.
A helyszínre érkező rendőrök arról számoltak be, hogy két férfi és egy nő újraélesztést végzett egy kisgyereken. A mentősök a helyszínre siettek, de a négyéves kislányt sajnálatos módon halottnak nyilvánították, miután egy közeli kórházba szállították. A medence a rendőrség szerint 1-1,5 méter mély volt, odabent a kisgyerekek vittek be játékokat, de mentőmellény nem volt köztük. A helyi rendőrség kérte a szülőket, hogy figyeljenek a gyerekeikre, hogy segíthessenek nekik, ha szükség adódna.
Ez egy szörnyű és tragikus haláleset, amely könnyen elkerülhető lett volna
– idézi a Mirror Michael Bouchard seriffet.
Hozzátette, hogy az sem mindig elég, ha a medence körül vannak a felnőttek, mert már volt, hogy egy felnőttekkel körülvett medencébe fulladtak bele gyermekek. Így fontos az odafigyelés.
Az eset kapcsán nyomozást indítottak, a Deer Lake Athletic Club nyilatkozatban fejezte ki együttérzését: „Mély fájdalommal osztjuk meg a hírt a tragikus balesetről, amely egy gyermeket érintett, és amely létesítményünkben történt 2026. január 30-án.”

Érdemes figyelni a telefonos hívásokat.

Hiába telnek a hónapok, a harcok csak kegyetlenebbek lettek.

Elképesztő, ami a fővárosban zajlik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.