
Ez a kis róka igaz története: így született meg a legendás Vuk - Kvíz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉvtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend, Dargay Attila animációs alkotása. A Vuk nemcsak látványos és megható kalandfilm, hanem a magyar filmgyártás egyik legszebb mérföldköve is.
Nincs olyan felnőtt, aki ne ismerné Vuk történetét, a kis róka szinte beivódott az emlékezetbe. Dargay Attila 1981-ben bemutatott drámai kalandfilmje, Fekete István azonos című regényét vitte vászonra. Bemutatása után több mint 2,4 millió néző váltott rá a jegyet, ezzel az egyik legnézettebb magyar film lett az 1980 utáni korszakban.

A Vuk egyszerre drámai, kalandos és szívet melengető
A Vuk sok mai felnőtt számára az első olyan történet, amely gyerekként igazán meghatározó élmény volt. Fekete István meséje egy kíváncsi, bátor rókakölyök útját követi végig, és közben bemutatja, milyen szép és nehéz dolog a felnőtté válás. A kis róka kalandjai először 1940-ben tűntek fel egy gyűjteményes kötetben, később pedig az író Fekete István annyira megszerette a történetet, hogy 1965-ben önálló könyvként is kiadta. A szeretnivaló rókák alakjai először 1972-ben jelentek meg, a Füles rejtvénymagazin rajzain.

Innen indult el az a hosszú folyamat, amely végül elvezetett Dargay Attila híres animációjához. A Vuk című animációs alkotást először a televízióban mutatták be 1981. áprilisában, részletekben, csak aztán jött a mozipremier ugyanabban az évben, december 10-én egy egész estés változatban. A rendező Dargay Attila mellett olyan alkotók dolgoztak a filmen, mint Tarbay Ede, aki a forgatókönyv megírásában vett részt, és a zeneszerző Wolf Péter. A szinkron sem elhanyagolható, hiszen Csákányi László, Pogány Judit és Gyabronka József kölcsönözték hangjukat a rókáknak. A Macskafogó mellett a Vuk mára a magyar animáció egyik klasszikusává vált. 2008-ban elkészült az első 3D-s folytatás, a Kis Vuk is.

Egy igazán kalandos történet
Vuk már kölyökként is kíváncsi és fürge, igazi vagány rókakölyök volt. Nevét híres vadász nagyapja után kapta. Apja, Kag szerint a név jelentése nem más, mint „Vadászom, Utamból Kotródj!”. Ám a kalandvágy hamar tragédiához vezetett. Miközben Vuk csatangolni indult, odújukra rátalált a Simabőrű Ember és hű kutyája. Mire a kis róka hazatért, családjából senki nem maradt életben. Vukot nagybátyja, Karak fogadta be, aki bölcsen és türelmesen megtanította őt a rókák minden fortélyára.
Csináld meg a kvízt, nézd meg, mennyire emlékszel a rajzfilmre!

1. Ki írta a Vuk című mesét?

2. Ki vitte el Vuk családját?

3. Hogy hívták a kacsát a rajzfilmben?

4. Mire vadászott Vuk?

5. Hogy szól a dal?

6. Hol lakott Vuk, amikor a családjával élt?

7. Minek a rövidítése Vuk?

8. Mit kapott el először Vuk?

9. Ki énekelte Vuk dalát?

10. Melyik évben jelent meg a Vuk című rajzfilm?
Top hírek


Tombol a rollerháború, kiakadtak a kocsmaparadicsomban élők
Sokan megpróbálták kitölteni.

„Hónapokig gyötört migrén, aztán az orvosok szörnyű felfedezést tettek”
A reggelije volt a hibás.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre