39 éves a Macskafogó: tíz érdekesség, amit nem tudott a filmről

Magyarországon 1986. október 2-án mutatták be a mozikban az animációs filmet, több mondata szállóige lett, a figurák pedig nagy kedvencek. A Macskafogó egy mozifilmes folytatást kapott, a tévésorozat viszont csak részben valósult meg.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.02. 17:30
Macskafogó Macskafogó 2 rajzfilm animáció

1. Az első hírek a filmről 1984 végén jelentek meg a magyar sajtóban, az Esti Hírlapból kiderült, hogy  a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdió 2. számú műtermében készül a Macskafogó, Ternovszky Béla rendezi filmet Nepp József forgatókönyve alapján, nemzetközi koprodukció lesz.

Macskafogó
Nagy siker volt a Macskafogó / Fotó: Archív

2. A készítők elárulták, hogy közönségfilm lesz, szórakoztató, egész estés rajzfilm készül. „A mintegy hatvanfős stábnak szokatlanul rövid a határidő: idén májusban kezdtük meg a rajzolást, és jövő év szeptemberében adjuk át a kétszalagos, decemberben pedig a kész filmet. A 90 perc alatt népes egér- és macskastáb vonul fel Maros Zoltán figuratervei alapján, és mintegy 800 háttér szolgál díszletül, Bánfalvy Ákos és Dékány István elképzelései szerint” – írták premier előtt két évvel.

3. A Mozgó Képek 1985 februárjában már spoilerezett is a sztoriból, noha ekkor ezt a szót még nem használta itthon senki. A történetből pár rajzot láthattak az olvasók, ezek persze nem a figurák végleges formái voltak.

A Macskafogó tele volt emlékezetes karakterrel / Fotó: Archív

4. Ternovszky Béla a premier előtt pár hónappal elmondta, honnan jött az ötlet. „Örökös ötletmesteremtől, Nepp Józseftől származik. Ezt úgy kell érteni, hogy filmjeim forgatókönyvét eddig is mindig Nepp József írta... Valójában, amikor megszületett a macskamaffia témája, amely természetesen emberi analógiákra épül, még alig volt pénzügyi realitása a filmkészítésnek. De szerencsére a II-es műterem vezetője és a külföldi partnerek felfigyeltek a téma lehetőségére, a macska-egér harcban fellelhető játékos, szórakoztató elemekre” – nyilatkozta. 

A Macskafogó premierje 1986. október 2-án volt

5. Premier előtt hosszabb írás jelent meg róla az Esti Hírlapban. „A Macskafogó nem újítja meg a rajzfilm nyelvét. Nincsenek filozófiai mélységei, mint némely 50 másodperces munkának. „Csak” éppen egy rendkívül jó, szórakoztató kalandfilm, amelyhez a magyar rajzfilmművészet minden eddigi eredményét felhasználták, hogy így a műfaj nagyon mulatságos paródiája is legyen" – áll a szövegben.

6. A Magyar Nemzet is hosszan foglalkozott a filmmel. „Együttes dicséretet érdemel az a nagyon népes munkatársi gárda, amely a grafikai megjelenítés tekintetében éppen úgy korszerű, mint a mese előadásmódját, iramát tekintve. A Macskafogó műfaja paródia, mégpedig többszörösen is az. Első tekintetre csupán a gombamód szaporodó tévékrimik paródiája, de, közbe-közbeszúrva másoké és, mindenekelőtt a még szaporább természetű videóklipeké.

A Macskafogó máig az egyik legnépszerűbb hazai rajzfilm / Fotó: Archív

7. A Film Színház Muzsika kiemelte a zene fontosságát, a kiváló szinkront, megemlítette, hogy a film kommersz, de ez nem baj: „A Macskafogó itthoni bemutatója a világpremier, örvendhetünk, hogy nem csak nekünk, hanem a világnak is jó szórakozással szolgált a már nemzetközi hírnevű, de most önállósodott animációs filmstúdióink, a Pannónia.

8. A népszerű zenei betét 10 ezer dollárba került akkoriban. 

A The Manhattan Transfer slágeréért kemény tízezer dollárt kellett fizetnünk, csak azért, hogy a magyar és környező népi demokratikus országokban forgalmazható legyen.

 "De ezért a pénzért egy rohadt kottát nem küldtek, csak az engedélyt adták meg a felhasználásra, úgyhogy Deák Tamás zeneszerző hallás után kottázta le a vokált, a zenekari kíséretet  még szerencse, hogy a big band jazz világa az ő világa volt” – emlékezett később Ternovszky.

9. A többi pedig magyar animációs történelem, az egyik legnépszerűbb hazai rajzfilm lett, és olyan szlogeneket adott egy egész generációnak, mint a "mehettek vissza a balettbe ugrálni." Külföldön is forgalmazták, a népszerű karakterek megjelentek bögrén, plakáton, pólókon. 

10. A Macskafogó 2. – A sátán macskája 2007-ben érkezett a mozikba, bő 200 ezren látták. Ez az 1986-ban bemutatott Macskafogó folytatása. A Macskamesék pedig egy Nepp József és Ternovszky Béla által tervezett rajzfilmsorozat volt, illetve lett volna 12 részben, de csak két epizód készült el belőle.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.