
Orbán Viktor: Ha a budapesti vezetés nem tudja kifizetni a BKV dolgozók fizetését, majd mi megtesszük
Budapest nem a főpolgármester, hanem a nemzet fővárosa.
Lánya esküvője után kezdődtek a tünetek. A nagymama hirtelen szédülni kezdett, ami végzetes betegség előjele volt.
Tragikus módon agydaganatban elhunyt egy nagymama, miután szédülését tévesen depressziónak diagnosztizálták. A 65 éves Pamela Cook, mindössze öt hónnappal azután halt meg, hogy glioblasztómát állapítottak meg nála.

Claire Bowkett 2023 márciusában összeházasodott, férjével Bennel, közvetlen azelőtt, hogy Pamela szédülései elkezdődtek. Orvosai ekkor diagnosztizálták depressziónak tüneteit és antidepresszánsokat írtak fel neki.
Ahogy állapota romlott Pamela MRI-vizsgálaton vett részt a Lincoln Kórházban, ahol megállapították, hogy agydaganata van. 2023 novemberében a nő műtéten esett át, hogy eltávolítsák a tumor nagy részét, majd hat héten keresztül intenzív kemoterápián és sugárkezelésen vett részt.
Tragikus módon 2024 februárjában a daganat visszatért, Pamela pedig március 24-én elhunyt otthonában szerettei körében.
„Nagyon nehéz felfogni, milyen gyorsan romlott le anya állapota. 2023 augusztusában még elment egy hajóútra, teljesen egészségesnek tűnt, és márciusra meghalt. A glioblasztóma egy borzasztóan kegyetlen és alattomos betegség. Mindent elvesz az embertől: a mozgást, a beszédet, az önállóságot – darabról darabra” - idézi lánya, Claire szavait a Mirror. Claire szerint anyja sosem élvezhette ki nyugdíjas éveit.
Pamela műtétjét a nottinghami Queen's Medical Centre-ben végezték el, nem sokkal Claire esküvője után, melynek megtervezésében édesanyja segített.
Olyan csodálatos nap volt, de egyikünk sem tudta, hogy mindössze hét hónappal később agydaganatot diagnosztizálnak nála. Amikor szédülni és fáradtnak érezte magát, az orvos azt mondta neki, hogy depresszióról van szó, és antidepresszánsokat adott neki.
Pamela a műtét után fertőzést kapott és bent kellett tartani, a daganat is visszatért. Most Claire a futócipőjét a Brain Tumour Research „99 mérföld novemberben” kihívására veszi fel, hogy fusson. A nővéreivel, Nicolával és Laurennel, a férjével, Bennel, gyerekeivel, valamint más családtagokkal és barátokkal együtt lelkes, hogy támogathassa a jótékonysági szervezet nottinghami kiválósági központját, amely 2026-ban nyitja meg kapuit.
A központ a glioblasztómára fog fókuszálni – ugyanarra a típusra, amilyen Pamela-é volt volt, és célja, hogy hamarabb felismerje, mikor kezd visszanőni a daganat.
Claire azt gondolja, ha a kutatások elérhetők lettek volna, talán másképp alakultak volna a dolgok. A szervezet közösségfejlesztési vezetője, Ashley McWilliams szerint Claire ereje és elszántsága, hogy megosztja édesanyja történetét, hogy másokkal ne fordulhasson elő, inspiráló. Tapasztalata rávilágít arra, hogy sürgősen több befektetésre van szükség az agydaganatok kutatásába, hogy kevesebb családnak kelljen szembenéznie olyan tragédiával, mint nekik.

Budapest nem a főpolgármester, hanem a nemzet fővárosa.

A migránsokat is beengedné a Tisza.

Elárulta mit látott, mielőtt visszatért volna az életbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.