
A magyarok teljes mértékben elítélik Ukrajna követeléseit
Több száz milliárd dollárt akar az ukrán elnök.
Lehet-e igazi karácsony egy fáradt, önmagába zárt világban? Böjte Csaba szerint igen – de csak akkor, ha képesek vagyunk félretenni önmagunkat, és valóban jelen lenni a másik számára.
Böjte Csaba lapunknak a karácsony üzenetéről és lelki tisztulásról beszélt. Arról is kérdeztük, miért tartja fontosnak, hogy most egy webshopon keresztül is segítsék az alapítvány gyermekeit.

Én a gyerekeknek azt mondtam, hogy a karácsonyt akkor értjük meg igazán, ha a kiüresedésről és a megtestesülésről kicsit gondolkozunk
– mondja Böjte Csaba. Jézus Krisztus nem tekintette féltett zsákmánynak Istennel való azonosságát, hanem le tudott mondani róla. Kiüresítette önmagát – ezt hívjuk kenózisnak.
A ferences szerzetes szerint éppen ez az, ami a mai világban a leginkább hiányzik.
Egy önző világban élünk, ahol minden rólunk szól. A karácsonyt akkor értjük meg, ha mi is megfeledkezünk kicsit magunkról: a félelmeinkről, vágyainkról, rossz- vagy akár jókedvünkről. Ha képesek vagyunk kiüresíteni mindezt, és megtestesülni a másik számára.
Böjte Csaba hangsúlyozza: Jézus Krisztus nem csak kiüresítette önmagát, hanem közénk is jött, hogy nekünk ajándékozza magát.
Rámosolygott Máriára, összekócolta József szakállát, megérinthetővé, megszólíthatóvá vált. És ez ma is nagyon fontos. Mert a mai ember sokszor úgy van a másik mellett, hogy nincs jelen. Mondják, hogy a saját gyerekeinkkel napi három-öt percet beszélünk. Fizikailag együtt vagyunk, de lélekben nem.
Szerinte a karácsony egyik legnagyobb kihívása az, hogy valóban figyeljünk egymásra.
Le kell tenni mindazt, ami foglalkoztat és megkérdezni a másiktól: »Hogy vagy?« – és meghallgatni a választ. Ha pedig egy árva gyereknek arra van szüksége, hogy befogadják, akkor azt mondani: »Itt a lakásom, itt a szívem, itt a helyed. Amíg szükség van rám, számíthatsz rám.«
Böjte Csaba idén Csíksomlyón tölti a karácsonyt, ahol ilyenkor különösen sokan keresik fel.
Rengeteg gyónó van ilyenkor, hál’ istennek
– mondja.
Az emberek a hibáikkal, bűneikkel ajándékoznak meg minket és azt gondolom, Isten előtt nagyon kedves dolog tiszta szívvel kezdeni az ünnepeket.
Szerinte ez minden olvasónak fontos üzenet lehet.
Ahhoz, hogy könnyű legyen az ember, le kell raknia a terheit. A sérelmek, a harag, a félelem, a bűnök lehúznak bennünket. Függetlenül attól, ki a hibás, szabaduljunk meg azoktól, amik a lelkünket terhelik.
Úgy látja, miközben sokat foglalkozunk a külső tisztasággal, a belsővel kevesebbet.
Annyit adunk arra, hogy fizikailag tiszták legyünk – fürdünk, kúrázunk, tisztulunk. De a lelki tisztulás talán az első kellene legyen. A karácsony erre is lehetőség.
Böjte Csaba szerint a karácsony üzenete ma különösen aktuális.
A béke nem hangos, és nem nagy szavakkal kezdődik. Hanem azzal, hogy képesek vagyunk letenni a haragot, és jelen lenni egymás számára. Ha ez sikerül, akkor karácsony van – akkor is, ha nem tökéletes minden körülöttünk.
Megszületett egy új webshop, ahol Böjte Csaba könyvei mostantól egy kattintással elérhetők – és ahol minden vásárlás túlmutat önmagán. A bevétel teljes egészében az alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekeket támogatja:
Vásárlásoddal te is részévé válsz a jó teremtésének. Ráadásul az első 20 vásárlót meglepetés ajándék várja.

Több száz milliárd dollárt akar az ukrán elnök.


A magyarok mielőbbi békét szeretnének.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.