Böjte Csaba: Már körülbelül ezer unokám van

A gyerekeket patronáló ferences szerzetes szerint a fizikai létünk is Isten szeretetét igazolja. A feladatunk nem a gyűlölködés, hanem a béke megteremtése.

- Tegnap ünnepeltük világszerte az újévet. Magyarországtól nem messze háború dúl. Egyáltalán van okunk az ünneplésre?

- Hogyne lenne!

- Rakéták robbannak, emberek halnak meg…

- A II. világháborúban sem volt olyan nap, hogy ne történtek volna tragédiák. Nem is olyan régen pedig Szíriában sokkal nagyobb harcok zajlottak, mint Ukrajnában. Persze nem kell az egyiket a másikkal összehasonlítani, főleg, ha tudjuk, hogy az áldott béke messze van. Assisi Szent Ferenc jelmondata így hangzik: „Uram, tégy engem a békéd eszközévé”. Nem sopánkodnunk kell a nehézségek miatt, hanem bíznunk kell Istenben, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy magunk körül rendet teremtsünk.

- Honnan tudhatjuk, hogy az Úr itt van velünk?

- A szentírás szerint Isten mindent szeret, ami van, mert ha nem szeretné, meg sem teremtette volna. A fizikai létünk, és az, hogy megértük 2023-at, azt bizonyítja, hogy Isten szeret, akar és bízik bennünk. Ha karácsony éjszakáján Isten nem bízott volna bennünk, nem jött volna közénk. Sőt! Egyedül, védtelenül, kisgyermekként. Isten hisz az emberiségben, hiszi, hogy meg tudjuk tanulni a szeretet parancsát, és fel tudunk nőni ahhoz, hogy békében, jó testvérekként éljünk.

- Mégis mit ünnepeljünk?

- Az új év egy nagy ajándék, egy új lehetőség. A gyerekeket arra biztattam, hogy ne az anyagi javakat nézzék, hanem az élet mellett döntsenek. 30 évvel ezelőtt fogadtam be az első gyerekeket, és örömmel mondhatom, hogy már körülbelül ezer unokám van. Nagyon boldog nagytata vagyok. Nekem minden nap öröm. Karácsony napján is vagy tíz unoka született. Folyamatosan kapom a képeket. Nincs az az autó és csillogás, ami ezt felül tudná múlni. Mindenkinek azt ajánlom, hogy merjen az élet mellett dönteni, merje azt gondozni és szolgálni. Biztos, hogy sok baj van, de minden egyéb csak csomagolópapír a halálunk után. Sem az autónk, sem a házunk, sem a diplománk nem fog velünk szembejönni. Az igazán fontos a feleségünk, a férjünk, a gyerekeink, a barátaink.

- Beszélgettem egy kárpátaljai menekült családdal. Elmesélték, hogy a családapa nagybátyja bujkált a katonai szolgálat elől. Amikor az ukrán katonák megtalálták, halálra verték. Mit tud üzenni az elhunyt szeretteinek?

- Az ön édesapját a román kommunisták bebörtönözték, a rácsok mögött pedig kínozták és verték. Ugyan élve szabadult, de a bent átélt szenvedések következtében nem sokkal később meghalt. Semmilyen gyűlöletet nem érez a tettesek iránt?

- A gyűlölet teher, amit húzni kell. Sokkal jobb lerakni. Tudom, hogy akik az apámat agyonverték, nem jártak jól. Tudom, hogy a rendszer váltotta ki a tettüket. Ők is a gyűlölet áldozatai voltak, és biztos vagyok benne, hogy megbánták. Nemrég beszélgettem egy felvidéki emberrel, aki a 60-as években útszéli kereszteket tört össze. Mára megbánta és több, mint száz Krisztus-alakot készített bádoglemezből, majd kifestette azokat. Nekem is adott belőle kettőt, az egyiket ki is állítottam a kolostor előtt. Ez az ember régen rossz volt, de megváltozott.