
Szörnyű kegyetlenség: gyerekük szeme láttára verte agyon a fiatal nőt a férfi!
A rendőrség még jelenleg is vizsgálja a tragikus esetet.
Sosem hitte volna, mi okozza valójában a hátfájását. A 26 éves lány, a diagnózist követően, igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a hátralévő idejéből.
Shanice Bennett-et nem érte egészen váratlanul, mikor 24 évesen megtudta, hogy mellrákban szenved – amikor azonban később megkapta a diagnózist arról, mi okozza az elviselhetetlen hátfájását, szóhoz sem jutott. A most 26 éves rendőrtiszt, elmondása szerint, már nem tehet mást, mint hogy igyekszik kihozni az életéből a legtöbbet.

Shanice először akkor fordult orvoshoz, amikor egy csomót észlelt a jobb mellében: bár az orvosok ekkor igyekeztek megnyugtatni őt, hogy valószínűleg nem rákos, és csak egy elzáródott ér okozta, a nő pár hónappal később, 2023 májusában újabb vizsgálatokat kért, miután a csomó egyre nagyobb és fájdalmasabb lett. A vizsgálat ekkor kimutatta, hogy Shanice 3. stádiumú rákban szenved, majd sebészek eltávolították a 24 éves nő mellét, valamint a karjában lévő nyirokcsomókat. A kiterjedt kemoterápia és sugárterápia után a fiatal lány azt gondolta, felépült. 2024 júniusában viszont, miután elviselhetetlen hátfájás kínozta, ami miatt már felkelni sem bírt az ágyból, a sürgősségire szállították. Ekkor orvosok elmondták neki, hogy a rák nemcsak, hogy kiújult, de átterjedt a csontjaira is. Shanice így jelenleg 4. stádiumú, gyógyíthatatlan rákban szenved.
Egyáltalán nem számítottam a második diagnózisomra. Mivel fiatal vagyok és átestem az összes kezelésen, azt gondoltam, jól leszek
- mondta el a kenti Sittingbourne-ből származó Shanice.
A rák azóta átterjedt a nő gerincére – aminek következtében a csigolya egy része összeomlott –, valamint a medencéjére, a koponyájára, a májára és a tüdejére is. Shanice ugyan még nem kapott végleges prognózist, de a kezelése jól halad, így továbbra is optimista. A fiatal lány jelenleg igyekszik a legtöbbet kihozni az idejéből, annyi koncertre jár, amennyire csak tud, és összeállított egy utazási bakancslistát, amit a TikTokon is közzétett.
Semmit sem tehetek. A helyzet kívül esik az irányításomon. Szóval, ha csak ülök és szomorú vagyok, az semmin sem fog változtatni. Ha csak búslakodnék, akkor, amikor visszatekintek az életemre, haragudnék magamra, amiért annyi időt töltöttem azzal, hogy aggódtam, és nem tettem meg azokat a dolgokat, amiket szeretek
- mondta el az elszánt, fiatal nő, aki egy GoFundMe-oldal segítségével gyűjt adományokat, hogy ki tudja pipálni a bakancslistája tételeit – írja a The Sun.

A rendőrség még jelenleg is vizsgálja a tragikus esetet.

Melyik politikusnak van már Orbán-firkás pulcsija?

Egy vásárlónak vallotta be a brutális tettét a férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.