"Még a legnagyobb hősöknek is szükségük van olykor segítségre" - Bertold még csak 2 éves, agydaganattal harcol

Bertold egy kétéves, örökmozgó, folyton mosolygó kisfiú. A kicsi azonban agydaganattal született, amivel azóta is kemény harcot vív. Fiatal kora ellenére már túl van egy agyműtéten, megszámlálhatatlan vérvételen és infúzión, több altatásos MRI felvételen, CT vizsgálatokon és véget nem érő kórházi tartózkodáson. Szülei mindent megadnának azért, hogy kisfiuk meggyógyuljon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.12.04. 20:00
agydaganat gyógyszeres kezelés kemoterápia gyűjtés

Ferenc és Kinga második gyermeke, Bertold a vártnál kicsit korábban, 2023. szeptember 27-én látta meg a napvilágot. Bertold látszólag egészséges kisfiúként született, azonban az arca jobb oldalát egy monokli borította. Szülei arra gondoltak, hogy kisfiúk a vajúdás közben szerezte a sérülést, ezért kezdetben nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A kisbabát pár nappal később haza is engedték a kórházból, majd kezdetét vette az immáron négy fős Bozóki család boldog élete. Az orvosok azért szerettek volna biztosra menni, ezért a szeme körüli lila folt miatt Bertoldot visszarendelték szemészeti vizsgálatra, illetve koponya ultrahangra. És ez volt az a pont, amikor a család önfeledt boldogsága elkezdett szertefoszlani. Kiderült, hogy a bevérzést egy agydaganat okozza.

Bozóki Bertold egy agyi idegsejtekből kiinduló daganattal él együtt. Az agydaganatot jelenleg kemoterápiával és gyógyszerrel kezelik
Kiderült, hogy egy agyi idegsejtekből kiinduló daganat okozta a kisfiú arcán éktelenkedő lila foltokat. Az agydaganatot jelenleg kemoterápiával és gyógyszerrel kezelik
 Fotó: Beküldött

Vizsgálatok sora vette kezdetét

Hogy a lehető legpontosabb diagnózist tudják felállítani, Bertoldot beutalták a Heim Pál kórházba MR-vizsgálatra. Ez végül igazolta, hogy az elváltozás, amit korábban az ultrahang is kiszúrt, nem más, mint egy látóideg daganat. Az orvosok két hónappal későbbre egy újabb MR-vizsgálatot tűztek ki, hogy többet tudjanak meg a tumorról. Végtelennek tűnő hetek voltak ezek a szülőknek.

A második MR-vizsgálaton azonban jött a lesújtó diagnózis: a daganat nemhogy zsugorodott volna, két hónap alatt az ötszörösére nőtt.

Ebben az időszakban a tumor miatt Bertold már komoly látásproblémákkal küzdött, amihez figyelemzavar is társult. Félő volt, hogy vízfejűség is kialakul a kicsinél, ami csak még tovább növelte a szülők aggodalmát. Az orvosi szakvélemény ráadásul kimondta, hogy a daganat elhelyezkedése miatt a műtét szóba sem jöhet

Ekkor már szülőként "elfogadtuk" a gondolatot, hogy kisfiunk nem fogja megtapasztalni a látás okozta örömöket az életben. Egy célunk volt, hogy megélje a felnőttkort és bár vak, de egészséges felnőtt válhasson belőle

— fogalmazott Ferenc.

Bertold fiatal kora ellenére már túl van egy agyműtéten
Bertold fiatal kora ellenére már túl van egy agyműtéten, megszámlálhatatlan vérvételen és infúzión, vérátömlesztésen, 7 altatásos MRI-felvételen, CT-vizsgálatokon és véget nem érő kórházi tartózkodáson
Fotó: Beküldött

Minden próbálkozás ellenére az agydaganat tovább terjedt

Bertold hét hónapos korában, 2024 áprilisában elkezdődött a gyógyszeres kezelés. A helyzet azonban tovább romlott, ugyanis a kisfiúnál epilepsziás rohamok jelentkeztek. Végül nem maradt más megoldás, mint a kemoterápia.

Bertold az első kemoterápiás kezelést nagyon rosszul viselte. Végig sírt, remegett, folyamatos fájdalma volt.

Végül egy hosszabb kórházi kezelést követően jobban lett. A kemoterápiás kezelések folytatódtak, amiket gyógyszeres terápiákkal egészítettek ki. A kemoterápiás kezelés első kontrollja azt mutatta ki, hogy a tumor ugyan némileg zsugorodott, de egy újabb terület felé elkezdett terjedni

Ahogy az orvosaink, úgy mi is tudtuk, hogy időt kell nyernünk és minden lehetőséget megragadni, hogy a daganat növekedését megfékezzük. Az orvosunk még a kemoterápia megkezdése előtt felkészített, hogy ez a kezelési mód ritkán eredményes ilyen jellegű daganatok esetében, de a fentiek fényében nem volt választásunk, bíztunk a kevés kivételben, de emellett további lehetőségeket kerestünk. Így találtunk a Tovorafenibre

— meséli Bertold édesapja.

Ez a célzottan daganatellenes gyógyszer egyelőre még nem elérhető nálunk, most zajlik az engedélyeztetése Európában. A szülők komoly erőfeszítések árán Amerikából beszerezték az első három havi adagot, de a további adagok beszerzése nem megy egyedül.

Mivel Bertold még nagyon kicsi, ezért állapota nagyon eltérő irányt vehet annak függvényében, hogy sikerül-e megállítanunk a daganat terjedését. Jelenleg mind mozgásfejlődése, mind kognitív képességei elmarad a kortársaihoz képest, viszont a fejlődése - ha kisebb ütemben is - de folyamatos. Bár még nem jár, de igazi örökmozgó, aki egy igazi hős. Olykor azonban még a legnagyobb hősöknek is szükségük van segítségre

— zárta gondolatait az édesapa.

A kísérleti gyógyszer Magyarországon várhatóan csak egy év múlva kerül forgalomba, Bertoldnak addig viszont nagyon fontos lenne szednie. A gyógyszer ára egy évre 220 ezer euró, vagyis a jelenlegi árfolyamon átszámolva több mint 84 millió forint. Bertold szülei ahhoz kérnek segítséget, hogy áthidalhassák ezt az átmeneti időszakot, amíg a gyógyszer itthon is elérhető lesz. 

Ha te is hozzájárulnál Bertold gyógyulásához, azt az alábbi bejegyzésen keresztül megteheted:

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.