
Sokkoló: a szélsőséges életmód majdnem a fiatal testépítő életébe került
A fiatal férfi azóta minden fiatalt figyelmeztet a szteroidhasználat veszélyeire.
A 32 éves testépítő, Zak Wilkinson több mint két éven át használt különböző teljesítményfokozó szereket és injekciókat, sőt naponta akár három alkalommal is! Eközben egy rendkívül szigorú, egyhangú étrendet követett, amely csak ötféle ételből állt: brokkoliból, csirkéből, rizsből, tojásfehérjéből és steakből. Majd rövid időn belül súlyos tünetek közepette kórházba került.

Fotó: Képünk illusztráció/Unsplash
A testépítő sokat tanult korábbi hibáiból
Zak erős izzadás, hányás és rángógörcsök kíséretében összeesett. A mentők értesítése után a férfit a James Cook Egyetemi Kórház intenzív osztályára szállították. A kezdeti gyanú szerint meningitis is lehetett, de hamar kiderült, hogy a tüneteket a szteroidok és a zsírégető tabletták kombinációja okozta. Az orvosok hét napra mesterséges kómába helyezték, majd többféle szer hatására kiváltott rohamok diagnózist állítottak fel.
A családját felkészítették a legrosszabbra, ám Zak csodával határos módon felépült. Bár három napig nem tudott beszélni, és újra kellett tanulnia járni, maradandó neurológiai károsodás nélkül élte túl. Még kisfiát, a hároméves Saintet sem tudta felemelni.
Zak ma már figyelmeztetni szeretné a fiatalokat a szteroidhasználat veszélyeire. Elmondása szerint a szerek könnyen függőséget okoznak, libidócsökkenést, hangulatingadozásokat, sőt anyagi összeomlást is maguk után vonhatnak – írja a Mirror.
Az emberek egyre inkább mindent megtesznek, hogy jobban nézzenek ki, akár csak egy fotó vagy egy tíznapos nyaralás kedvéért. A szomorú következmények azonban csak később jelentkeznek. Sajnos, én ezt saját bőrömön tapasztaltam meg
– fejtette ki gondolatait a fiatal testépítő.
Top hírek


Mentésirányító segítségével, otthon született meg a kis Linett

Sírkövet építettek be egy budapesti ház falába, mutatjuk, miért
A budapesti ház a Wekerletelep egyik csendes utcájában van.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre